Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

SZOLNOK MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. március 15., péntek 12:57

A szabadságharc hősei előtt tisztelgett Szolnok
A százhetvenegy évvel ezelőtti 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztünk országszerte, így Szolnokon is. A Kossuth téren látványos és színes programmal várták az ünneplőket.
A Kossuth, illetve Petőfi emléktáblák koszorúzását követően a Kossuth téren felállított színpadon a Verseghy Ferenc Gimnázium tanulóinak színvonalas műsora, majd Molnár László, a Szigligeti Színház Jászai-díjas színművészének szavalata következett, ezután az Ökumenikus Lelkészkör nevében Végh Miklós református lelkész egyházi gondolatai hangzottak el.
Folytatva a hagyományokat, átadták Szolnok Város Ifjúsági Díját is, melyet ez évben három fiatal: Földvári Patrik Zoltán, a Magiszter Fényes Adolf Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Alapfokú Művészetoktatási Iskola 13. osztályos tanulója, Pap Csenge, a Verseghy Ferenc Gimnázium 12. a osztályos tanulója, a Szolnok Megyei Diákközgyűlés Kommunikációs és Működési Bizottságának elnöke, és Oláh Csenge Barbara, a Széchenyi István Gimnázium tanulója, Szolnok város diákpolgármestere vette át Szalay Ferenc polgármestertől. A díjat azok kaphatják, akik a megyeszékhely fiatalságáért sokat tettek.
Parádés lovasbemutató, illetve a történelmi zászlók bemutatása színesítette a programot, majd megkoszorúzták a városháza aulájában álló Kossuth-szobrot is.
171 éve a nemzeti önazonosság volt a cél, ma a keresztény hagyományok, az emberi jogok, a béke és a biztonság megteremtése jelent kihívást. Kossuthék egy független Magyarországért harcoltak, mi asszonyainkért és lányainkért, a családjainkért, a karácsonyért, a húsvétért, s mindazért, amit ez a kulturális közeg értékként felépített! – mondta Szalay Ferenc polgármester ünnepi beszédében
Szalay Ferenc így összegezte gondolatait: Mert a történelem néha bizony ismétli önmagát, s ma is egy erősen változó Európában kell megtalálnunk a helyes utat. Ezen az úton a 48-as hősök úgy tudtak végigmenni, hogy egy erős, hatékony nemzetté kovácsolták a népet. S ez a nemzet, mi magyarok, a mai napig hiszünk abban, hogy csak egy kultúrájában, hagyományaiban bízó, keresztény értékeit nem megtagadó, erős országban lehetünk Európa meghatározó állama.

 
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.