Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. március 21., csütörtök 19:40

Gulyásparty a focistákkal a nyugdíjas klubban
Gulyással és házi rétessel vendégelte meg az FCAjka csapatát a bódéi Nosztalgia nyugdíjas klub március 20-án a közösségi házban. A programon részt vett Schwartz Béla polgármester, Gerencsér Hilda és Utassy István önkormányzati képviselő.  A nosztalgiások  már több művészeti csoportot, klubot, gyermekcsoportot megvendégeltek, érkeztek hozzájuk vendégségbe Nyirádról, Nagyvázsonyból, Taliándörögdről. Most a sportolókat hívták meg, akik közül a vidékiek még nem jártak Bódén. Az edzőmeccsről érkezett csapattagokat Szimeiszter Imréné klubvezető köszöntötte, aki elmondta, szeretettel készültek a vendéglátásra. Előző nap már  megtisztították a zöldségeket, előkészítették az alapanyagokat. Háromféle rétest, túrósat, almás-mákosat és káposztásat készítettek, gulyást főztek. A munkában sokan vettek részt. Többen süteményt, krémest és zserbót vittek, amelyet otthon készítettek. A klubvezető   hozzátette, szeretnék, ha lenne a találkozásnak folytatása, ha feljut a csapat az NB-2-be akkor ökörsütésre hívják őket. A sportolók tapssal fogadták a felajánlást. A klubról szólva Szimeiszter Imréné elmondta, számos főzőversenyt nyertek, és a programjaikról sem ment még el senki éhesen. Egyik céljuk a gasztronómiai hagyományok őrzése, de a kultúrában is otthon vannak, szeretnek énekelni, verset mondani és természetesen focimeccset nézni.A sportolók örültek a meghívásnak. Bódéra az MTK U19 csapata elleni edzőmeccsről érkeztek, fáradtan, de jókedvűen és éhesen. Az FCAjka nevében Pákai Gergő adott át ajándékot, többek között FCAjka sálakat a klubvezetőnek és köszönte meg csapattársai nevében is a meghívást. 

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.