Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. március 26., kedd 09:14

Ügyintézés a legmodernebb körülmények között Dunaújvárosban
Sajtóbejárással egybekötött tájékoztatót tartott a felújított Dunaújvárosi Járási Hivatalban Cserna Gábor polgármester és dr. Kovács Péter hivatalvezető. Cserna Gábor elmondta, hogy öröm belépni a felújított hivatalba, ilyennek álmodták meg az épületet, amikor annak felújítását eltervezték. Mint mondta az épületben a II. Rendelőintézet működött, annak is építették. Ezt aztán a baloldali városvezetés regnálása alatt eladták, majd bezárták a lakosság előtt és hagyták lepusztulni. 2016-ban, a Modern Város Program egyik sarokpontja volt, hogy a város közepén éktelenkedő szégyenfoltot vissza kell szerezni akkor tulajdonosaitól, fel kell újítani és vissza kell adni a városlakóknak.

Ez a folyamat a kormánnyal kötött megállapodás értelmében el is kezdődött melynek végeredménye lett ez a nagyon szépen felújított és modern hivatali épület. Cserna Gábor elmondta, hogy a csaknem ötezer négyzetméter hasznos területű épületet a kivitelező konzorcium teljes egészében felújította, akadálymentessé tette és külsejében is teljesen megújított az épületet, így a hivatali ügyeiket intéző városlakók ténylegesen XXI. századi körülmények között találhatják magukat. Beszéde végén gratulált a felújított épülethez és megköszönte mindenki támogató segítségét, különös tekintettel dr. Dorkota Lajosnak, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgárának és dr. Galambos Dénes, miniszterelnöki biztosnak. A polgármester azt is elmondta, hogy a Táncsics utcában és a Szórád Márton úton parkolóhelyeket alakítanak majd ki, az erről szóló döntést a közgyűlés már el is fogadta. Forrás - Dunaújváros Online



Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.