Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. május 16., csütörtök 11:43

Gazdagítja a lelket a kóruséneklés
Elismerés Ajka zenei életének, hogy a városban tartotta a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége, a KÓTA  a XXVII. Éneklő Ifjúság Szakmai Napokat. A május 10 és 12 között tartott országos rendezvénnyel Szőnyi Erzsébet és Bárdos Lajos munkássága előtt tisztelegtek a szakma jeles képviselői, a karnagyok, ének és zenetanárok valamint a fellépő kórusok tagsága. A rendezvény fővédnöke prof. Szőnyi Erzsébet, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas zeneszerző, nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár, a KÓTA tiszteletbeli elnöke volt, vendéglátó az Ajkai Borsos Miklós Általános Iskola, a helyi szervező Grőberné Adorján Renáta, az iskola karvezetője és tanára. A szakmai napok szervezője és művészeti vezetője Hraschek Katalin, a KÓTA Ifjúsági Énekkari és Zenepedagógiai Szakbizottságának vezetője, aki kérdésünkre elmondta, hogy a városban működő gyermek és felnőtt kórusok jó híre miatt döntöttek úgy, hogy az idén a városban szervezik a programot, amelyre az ország egész területéről várnak szakembereket.  A program ifjúsági kórushangversennyel kezdődött a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központban. A rendezvényt Schwartz Béla polgármester nyitotta meg, aki kijelentette, hasznosak  az ilyen alkalmak, ugyanis sokat tanulhatnak a résztvevők egymástól,  és másokat hallgatva felmérhetik, ők maguk hol tartanak. Köszöntőjében Utassy István, Ajka Város Önkormányzata Művelődési-, Oktatási- és Sportbizottságának elnöke kiemelte, hogy a várossá nyilvánítása 60. évfordulóját az idén ünneplő  közösség büszke a szakmai szervezetek által is kiválónak minősített kórusaira. A Pedagógus Női Kar fesztiválkórus, a Padragi Bányász Férfikar gálakórus minősítést szerzett. A gyermekkórusok arany minősítéssel rendelkeznek. A zenei élet meghatározói a karnagyok. Ajka sokat köszönhet régi karnagyainak, Takács Károlynénak, Petheő Balázsnénak és dr. Lukáts Andrásnénak. A fiatalok is ugyanolyan lelkesek, és mindannyian saját nevelésűek. A  zenéhez szükséges a zeneszerző, az előadó és a befogadó. A zene lelki táplálék, amelynek hiánya szürkévé teszi a mindennapjainkat.  A közös éneklés közösségkovácsoló erő is. Schwartz Béla kérdésünkre elmondta, megtisztelő, hogy a rangos szakmai szervezet Ajkát választotta helyszínül. Ez elismerése az itt folyó szakmai munkának. Nyolc felnőtt kórus mellett minden iskolának van gyermekkórusa. A csoportok színesítik a város kulturális életét, viszik a jó hírét országhatáron belül és kívül. A város anyagilag és erkölcsileg is támogatja a művészeti csoportjait. Grőberné Adorján Renáta helyi szervező, karnagy, a Borsos Miklós Általános Iskola tanára kérdésünkre elmondta, ma, amikor a gyerekek számos lehetőseg közül választhatnak, vonzóvá kell számukra tenni a kóruséneklést. Az életkoruknak megfelelő darabokat tanulnak, számos fellépési lehetőségük van. Karácsony előtt a Ghymes együttessel léptek fel a művelősési házban, május közepén pedig három napos ausztriai útra indul a nagykórus. A fellépések mellett városnézésre is lesz lehetőség. Szombat delelőtt a Borsos iskola ének-zenei osztályában, valamint általános tantervű csoportban tartottak bemutató órát, majd kóruspróbát. Azt követően ötletbörzén és szakmai beszélgetésen vettek részt az érdeklődők. Szombat délután és vasárnap délelőtt Magyarpolányban zajlottak a programok.  A rendezvény létrejöttét támogatta Ajka Város Önkormányzata, Magyarpolány Község Önkormányzata és a Pápai Tankerületi Központ. 


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.