Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. május 24., péntek 11:24

Nagy vagy vetélkedőn a Borsos iskola
Az Ajkai Borsos Miklós Általános  Iskola életében először került sor arra, hogy megmérettesse magát a „Nagy vagy!” című televíziós műsorban.A vetélkedő lényege, hogy megszerettesse a gyerekekkel a sportot, aktív mozgásra ösztönözzön.A szervezők a verseny helyszínéül Kecskemétet választották, ezért csapatunknak meg kellett küzdenie a hajnali 3-kor való indulással is. A játékosok és a szurkolók jó hangulatban vágtak neki a közel 4 órás útnak.A megérkezést követően helyet foglaltunk a lelátón és előkerültek a szurkolói pólók, rajta az AJKA felirattal, valamint a dobok.A játék kezdete előtt minden csapat kapott egy egységes színű pólót.A műsor vezetője, Abaházi Csaba bevezetőjét követően el is kezdődött az elődöntő forgatása, minket a harmadik szériába soroltak, így volt időnk megfigyelni, hogy versenyeznek a többiek.Elérkezett a harmadik elődöntő felvétele. Minden csapat kapott egy közismert személyt csapatkapitánynak. Nekünk Tassanyi Balázs segített tapasztalatával és pozitív hozzáállásával. A versenyszámok próbára tették tudásunkat és erőnket egyaránt. Nehezítő körülmény volt, hogy a feladatokat vízben kellett végrehajtani.Kötélhúzás evezővel, váltó kajakozás stb. Csak pár érdekes feladat, amiben jól teljesítettünk. Emellett a szurkolótáborunkra sem panaszkodhattunk, akik a leglehetetlenebb helyzetből is kirángattak minket lelkesedésükkel.A dobogó harmadik fokára állhattunk fel, de ami a legfontosabb, maradandó élményekkel gazdagodhattunk.
Köszönjük a minket támogatóknak:
Swartz Béla polgármesterFenyvesi Zoltán országgyűlési képviselőLe Belier Zrt.Zsoldos Vill Kft.Kontex Kft.Euro Family Kft.Invest Építő KftKis ToursTakaros Vendéglő


Kamondi Olivia        8.A 

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.