Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

TATA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. július 8., hétfő 13:33

Tatai Minimaraton augusztus 3-án
Tata Város Önkormányzata, a Footour Futó, Kerékpáros és Triatlon Sportegyesület valamint a Tatai Városkapu Zrt. szervezésében augusztus 3-án rendezik az idei, XXXVI. Tatai Minimaratont. Az eseményről a Városháza dísztermében tartottak sajtótájékoztatót július 3-án.
A 13,5 km-es egyéni és csapatversenyt 1984 óta rendezik meg Tatán, Varga István egykori kezdeményezésére. A futóverseny az elmúlt évtizedekben egyre népszerűbbé vált, ami annak is köszönhető, hogy útvonala végigvezet városunk számos nevezetességén, épített és természeti örökségének szépségein. A Minimaraton a hagyományok mellett ebben az évben megújul, ugyanis a verseny történetében először, félmaratoni távval is kiegészül.
Róth Balázs, az esemény technikai lebonyolítását idén először végző Footour SE elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: - a versenyt övező 35 éves hagyomány igazi kihívást és komoly felelősséget jelent a szervezők számára, de mindent megtesznek azért, hogy a 36. megmérettetés is sikeres legyen, ennek érdekében pedig 2019-ben újdonságokkal is várják az érdeklődőket. A Minimaraton vonalvezetése változatlan marad, de kiegészül egy félmaratoni távval, melynek első 14 kilométere megegyezik a Minimaraton útvonalával, majd ezt követi még egy kör futás az Öreg-tó körül.
A szintidőn belül teljesítők a célba érés után egy befutócsomagot kapnak, melyben Finisher póló, valamint egy egyedi, csak erre a versenyre készített érem található. A verseny ideje alatt hat frissítő állomás szolgálja majd a még jobb teljesítményt, a korábbinál gazdagabb frissítő választékkal.
Michl József polgármester a tatai sajtótájékoztatón köszönetet mondott a verseny eddigi és jelenlegi szervezőinek, Varga Istvánnak, Horváth Zoltánnak, Tompa Andornak, a Footour Futó, Kerékpáros és Triatlon Sportegyesületnek és  Lentulay Máriának valamint a Fiatal Utazók Klubjának. A városvezető a helyszínen kiemelte:- a Minimaraton hétvégéje a sportolóknak, a szurkolóknak és minden érdeklődőnek remek lehetőséget nyújt a kikapcsolódásra, hiszen a verseny mellett hagyományosan idén is megrendezik az Öreg-tó partján a Kastély téren a Bor és Hal Ünnepet, valamint második alkalommal a Valasek Ferenc Horgászversenyt a Cseke-tavon.
A verseny sikerének alapja a futók biztonsága, ezért a helyszínen az OMSZ és az Ifjúsági Elsősegélynyújtók Országos Egyesülete felügyeli a sportolókat, mellettük a Footour SE, a TAC, a Vulkán TSE, a Volán SE és a FUK önkéntesei segítenek majd.
A XXXVI. Tatai Minimaraton és Félmaraton versenytávjai:
-13,5 km egyéni és 3 fős (férfi, női) váltó (2,2 km-6,6 km-4,6 km).
-21,1 km egyéni (félmaraton).
Az előnevezés július 29. éjfélig tart, de természetesen helyszíni nevezésre is lesz lehetőség a versenyközpontban: 2019. 08.02-án 15:00 - 20:00 óráig valamint 08.03-án 08:00 - 10 óra 15 percig.
A XXXVI. Tatai Minimaraton és Félmaraton idén a „Humánszolgáltatások fejlesztése Magyary Zoltán mintajárásában” című EFOP-1.5.2-16-2017-00043 azonosítószámú projekt jóvoltából, a Takarékbank, a HELL Magyarország Kft., a HIGH5 Magyarország Kft., a Szöllősi Pincészet, a Tatai Városkapu Zrt., a Tatai Városgazda Nonprofit Kft., a Fiatal Utazók Klubja és a megyei Természetjáró Szövetség támogatásával jön létre. A verseny augusztus 3-án szombaton, délelőtt 11:00 órakor rajtol majd a Magyary Zoltán Művelődési Központnál, az eredményhirdetésre a Kastély téren kerül sor 14:00 órától.
További információk:
Róth Balázs: 20/433-9607
Tompa Andor: 30/749-7343
e-mail:

honlap:


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.