Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2019. szeptember 19. csütörtök
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS XVIII. kerület - Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata
2019. július 8., hétfő 17:33

Hat kilométernyi földút kap szilárd burkolatot
 
               Tarlós István főpolgármester jelenlétében került átadásra az első leaszfaltozott terület a Királyhágó utca és Kappel Emília utca közötti szakaszon, amely a Budapesti Útépítési Program keretében valósulhatott meg. Magyarország Kormanya 1,1 milliárd forint összeget szánt arra, hogy Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata már idén elkezdje felszámolni a kerülteben található földutakat.
De az útfelújítás a meglévő utakra vonatkozóan is folytatódik. Ughy Attila polgármester bejelentette, hogy az előző, csatornázással összefüggésben megvalósult 40km felújított utat követően az elkövetkező öt évre további 40 km kerületi kezelésben lévő út megújítását vállalja a város vezetése.
Tarlós István főpolgármester úr is bejelentette, hogy a nyári időszakban felújításra kerül Pestszentimrén a Nemes utca városközponti szakasza, továbbá előkészítés alatt van a Nagykőrösi út Pestszentimrei szakaszának teljeskörű felújítása, valamint a következő ciklusban az Üllői út megújítása is várható.

 Ughy Attila polgármester elmondta;


 „Egy közel egy évtizede tartó, példás és eredményes együttműködés újabb állomásához érkeztünk. Az állam, a főváros és a XVIII. kerületi önkormányzat közös munkájának köszönhető, hogy egyre nagyobb ütemben fogynak el földútjaink, és hagyhatjuk magunk mögött a port, a sarat. Pestszentlőrinc-Pestszentimre zöld, családbarát kerületként népszerű célpontja a lakásépítéseknek, a fiatalok fészekrakásának. A fejlődés ütemét azonban a 2010 előtti időszakban nem sikerült hatékonyan követnie az infrastrukturális fejlesztéseknek. A már előbb említett kormányzati, budapesti és kerületi együttműködés ezt a hiányosságot azonban ma már minden elemében orvosolja. Egy település, egy kerület fejlődési irányát alapjaiban határozza meg az úthálózatának minősége. Ezért a lehetőségeinkhez mérten minden költségvetés tervezésekor kiemelt figyelmet kapott az útjainkra fordítható források maximalizálása, ahogy a járdaépítési programunk fenntartása is. Az elkövetkezendő öt évben újabb, további 40 km kerületi kezelésben lévő út megújítását vállaljuk.”


 További háttérinformációk:


 Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata nem dolgozott hiába, és sikeresen pályázott a kerületi földutak aszfaltozása ügyben. A Miniszterelnökség az év elején hozta meg döntését, miszerint a Kormány 1,1 milliárd Ft értékű támogatásban részesíti Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatát a belterületi földutak szilárd burkolattal történő ellátásához. A beruházás a kerület vezetésének egy régóta tervezett döntését valósítja meg; felszámolásra kerülhetnek a földutak a kerületben. Várhatóan több mint 1 milliárd forintos kormányzati segítséggel, több mint 6 kilométer hosszúságban, több mint húsz földutat aszfaltozhat le idén az önkormányzat. Budapesten a XVIII. kerület rendelkezik a harmadik leghosszabb burkolatlan útszakasszal, ezért van nagy jelentősége, hogy június 6-án megkezdődött az első üteme ennek a programnak.  A projekt keretében a változó szélességű útszakaszok kiépítése mellett kiépül a közvilágítás is. Egyes felújítandó útszakaszok ügyében még a tulajdonjogok rendezése folyamatban van, hiszen több helyen előfordul, hogy a még burkolatlan útszakaszok nem kerületi, hanem állami, vagy közműtársulási- esetleg a Pilisi Parkerdő tulajdonában állnak.


 A kerület által pályázott 27 útszakasz közül idén az alábbi utcákban valósulhat meg az aszfaltozás;


 Alpár utca, Bagamér utca, Boronás utca, Csap utca, Csőszkunyhó utca, Erdősáv utca, Eszter utca, Forgó utca, Kappel Emília utca, Kártoló utca, Közdűlő út, Lajta utca, Lenke utca, Liszt Ferenc köz, Olaszfa utca, Orgonafüzér utca, Pamut utca, Párkány utca, Szántás utca, Termény utca, Törvény utca, Vág utca


 
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.