Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

BORDÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2019. július 9., kedd 09:22

Megújult a bordányi templom sisakja
Az idén 110-ik születésnapját ünneplő Szent István király plébánia templomunk sok szép esemény tanúja volt az elmúlt évtizedekben, A templomok küldetése az oda betérők lelki gazdagítása, de szépségével a nem hívők számára is élményt,  e világon túli üzenetet hordoz.
Nemcsak belsejével, hanem külső megjelenésével is jel egy faluban. Jel, mely mutatja egy település igényességét, lelki gazdagságát és Istenbe vetett hitét. A település fejlődését figyelve pedig nem lehet szó nélkül hagyni azokat a kiemelkedő szépségű helyeket, melyeknek szépítése gondozása a falu igényességét jelzi.
Az idei esztendőben az egyházközség szerette volna a templom tornyát felújítani. Elsősorban az állagmegóvás miatt, de esztétikailag is szükséges volt a toronysisak átfestése és a további rozsdásodás elleni megóvása. Janes Zoltán atya az önkormányzat segítségét is kérte a felújításhoz. A bordányi képviselő-testület 1 270 ezer forinttal járult hozzá a munkálatok elvégzéséhez, illetve vállalták a korábbi díszkivilágítás cseréjét is, amelyre legkésőbb a Szt. István napi búcsúig sor is kerül majd. A fennmaradó összeget a bordányi hívek adták össze. 
Reményeink szerint a két rétegben felhordott réz alapú festék sok sok évig lesz egyrészt dísze, másrészt védelmezője a toronysisaknak.
A templom alapkövét 1907. áprilisában tették le, majd 1909. augusztus 20-án szentelték fel a torony gömbjét és keresztjét. A templom felszentelésére 1910. április 24-én Szt. György napján kerülhetett csak sor, miután az Építő Bizottság  2 800 korona alapítványt biztosított.  “Ettől fogva a községi Elöljáróság a „Dudáskápolna” elnevezést megszüntette és „Kistemplomtanya Központ” lett az új település neve. Ugyanazon évben, 1910. május havában helyi lelkészség (expositum) is létesült Kistemplomtanyán.”
1962-63-ban javították először a tornyot, 1975-ben villamosították a harangokat. 1977-ben ismét javítási és mázolási munkán esett át a toronysisak. 1987-ben új, vörösréz lemezből készült kereszt és gömb került a toronyra, melynek formája és mérete teljesen megegyezett az előzővel.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.