Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2019. augusztus 23. péntek
Hírek témák szerint

ALSÓNÉMEDI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2019. augusztus 14., szerda 09:16

Alsónémedi kerékpárút létesítése a település északi részén
Már az első kerékpárút megépítésekor elkezdtük tervezni, hogy jó lenne kerékpáron is eljutni a község központjából egészen az Északi vállalkozó területekig.
Az első szakasz a Temetőig 1999-ben valósult meg, majd sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy végül az északi iparterületig elkészüljön.
2016-ban egy, az Unió által finanszírozott, VEKOP kiírás keretében pályázatot nyújtottunk be a temető, és az északi vállalkozói terület közötti szakasznak a megvalósítására. 2017-ben a Pest Megyei közgyűlés javaslatára a döntéshozók megvalósításra érdemesnek, nyertessé nyilvánították pályázatunkat. Az elnyert uniós támogatás összege: 110.000.000 Ft, amely tartalmazza nemcsak a kivitelezés költségeit, hanem a járulékos költségeket is (műszaki ellenőr, közbeszerzés, hatósági díjak, tervezői díjak).
2019. július 19.-én elérkezett a nagy nap amikor sok ember hosszú és fáradságos munkájának köszönhetően átadásra került a teljes szakasz.
Örömteli dolog, hogy sokan használják az újonnan elkészült utat. Örömmel kerekeznek, akik az Északi iparterületen dolgoznak, akik a Penny boltba mennek vásárolni, de talán még örömtelibb, hogy sokan használják sportolásra, és szabadidős tevékenységre. Találkozni lehet kisbabáját babakocsiban toló sétáló, vagy futó anyukával, családi kerékpározásra induló kisgyermekes szülőkkel, sétáló, futó, kerékpározó emberekkel, sőt még szomszédos településről érkező családokkal is.
A beruházás keretében a Fő út – Árpád utca kereszteződésében kialakítottunk, egy gyalogátkelőhelyet, és kerékpáros átvezetést. A Pest felé vezető oldalon át lett építve a busz öböl, és a megállóban hamarosan fel lesz állítva a fedett váró is.
Eltökélt szándékunk, hogy Alsónémedin minél több járdát, kerékpárutat építsünk, és így egyre biztonságosabbá tegyük a gyalogos és kerékpáros közlekedést. Biztonságossá, mert nagyrészt a legvédtelenebbek, a gyerekek és az idősek közlekednek így.

 
Örömmel vettük, hogy a Penny Market mintegy 46.209.500 Ft támogatással járult hozzá a kivitelezési költségekhez. Fontos volt számukra is, hogy mostantól ezen a szakaszon a munkatársaik és vásárlóik egyaránt biztonságosan, környezet- és egészségtudatosan tudják megközelíteni a munkahelyüket, vagy akár az üzletüket is.
           
Bízunk benne, hogy ezen beruházások nagyon sok ember számára vonzóvá teszik a közlekedés ezen formáját, és a felnőtt lakosság egyre nagyobb része fog az autó helyett kerékpárra, ahogyan régen mondták, drótparipára pattanni.

 
           

 

 

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.