Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS X. kerület - Kőbánya Önkormányzata
2019. augusztus 29., csütörtök 14:58

Száműzné a trafikokból a szeszes italt Kőbánya képviselő-testülete
A kerület polgármestere fokozott razziát rendelt el a dohányboltok környékén

 

Kitiltaná a dohányboltokból a szeszes italokat Kőbánya képviselő-testülete. A kerület vezetése úgy döntött, hogy a trafikok létesítésének és működésének szigorítására vonatkozó javaslatait az illetékes miniszterelnöki biztosnak, Lázár Jánosnak is eljuttatja, aki a közelmúltban maga is kezdeményezett törvénymódosításokat. „Az Országgyűlés elé terjesztett indítványok elfogadása előrelépést jelenthet, de Kőbánya számára a valódi megoldás az lenne, ha a trafikok nem árusíthatnának szeszes italt.” – mondta a képviselő-testület döntése után a kerület polgármestere. D. Kovács Róbert Antal hozzátette, hogy nagyra becsüli Lázár János elkötelezettségét, ezért számít a miniszterelnöki biztos támogatására.    

 

Naponta érkeznek lakossági panaszok a nemzeti dohányboltok környékén kialakult áldatlan állapotokkal kapcsolatban a Kőbányai Önkormányzathoz. A helyieket felháborítja, hogy az alkoholforgalmazás miatt egyes trafikok lényegében kocsmaként működnek. A vevők egy része az üzlet közvetlen környezetében italozik, és ott végzi el szükségleteit is. Éjszakai randalírozásuk gátolja a környék lakóinak pihenését, az általuk eldobált szemét összegyűjtése pedig többletköltséget ró az utcák, terek takarítását végző önkormányzati cégre. Rendszeresen előfordul, hogy a rendbontók az elfogyasztott alkohol hatására belekötnek a békés járókelőkbe, és garázda magatartásukkal félelmet keltenek bennük. A kialakult helyzet többszörösen sérti a közösségi együttélés szabályait előíró önkormányzati rendeletet. Kőbánya közterületein 2016. januárja óta tilos az alkoholfogyasztás, a dohányboltok környezete pedig jellemzően közterületnek minősül. A rendelet szerint a trafikok üzemeltetőinek meg kell akadályozniuk a szeszes ital fogyasztását az üzlet 10 méteres körzetében. A szabályszegőkre bírság szabható ki, amivel az önkormányzat él is. A folyamatos lakossági panaszok azonban azt jelzik, hogy a helyi szankciók visszatartó ereje nem elegendő.

 

„Az Önkormányzat minden tőle telhetőt megtett, közterület-felügyelőink rendszeresen járőröznek a dohányboltok környékén, fellépnek a rendbontókkal szemben, érvényt szerezve a helyi rendeletnek. A mi hatáskörünk idáig terjed, a dohányboltokban ugyanis a köznyelvben trafiktörvényként emlegetett jogszabály engedi meg a szeszes italok forgalmazását, ezért a kérdés megnyugtató rendezéséhez az Országgyűlés és a kormányzati szervek együttműködése is szükséges.” – hangsúlyozta Kőbánya polgármestere, D. Kovács Róbert Antal.     

 

Kőbánya képviselő-testülete 2018-ban kezdeményezte először a vonatkozó törvények módosítását az illetékes minisztériumoknál. Válaszlevelében a kormányzat arról tájékoztatta a polgármestert, hogy a dohánytermékek kiskereskedelmének szabályozási koncepciója a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos, Lázár János hatáskörébe tartozik. D. Kovács Róbert Antal javaslatára ezért a képviselő-testület úgy döntött, hogy újra benyújtja javaslatait, ezúttal közvetlenül a miniszterelnöki biztosnak címezve.   

 

„A valódi megoldás az lenne, ha a dohányboltok a jövőben nem árulhatnának szeszes italt. Ugyanakkor előrelépés, ha az Országgyűlés elfogadja a Fidesz frakcióvezetőjének, Kocsis Máténak a javaslatát, aki 22 óra és reggel 6 óra között szüneteltetné az alkohol forgalmazását a trafikokban. Ám ahhoz, hogy a dohányboltok ne kocsmaként működjenek, a teljes tiltás szükséges.” – emelte ki a testületi döntést követően Kőbánya polgármestere.    

 
D. Kovács Róbert Antal egyúttal bejelentette, hogy a közterület-felügyelet fokozott ellenőrzését rendelte el a kőbányai dohányboltok környékén, amihez kéri a rendőrök és a polgárőrök segítségét is.

1 csatolt dokumentum sajtóközlemény
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.