Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. augusztus 30., péntek 08:45

Berepültek a gólyák
Repültek a gólyák a Bródy gimnázium felé szerda reggel 9 óra előtt. Sokan voltak, összesen nyolcvanketten. A jelenség évente egyszer, így augusztus végén megismétlődik. A külső szemlélő csak annyit észlel, csapatnyi vidám, izguló, megszeppent, kíváncsi tini, 12 és 14 évesek, igyekeznek a gimnáziumba. Ők a berepülő gólyák, akik mennek fészket építeni, vagyis ismerkedni középiskolás 4 vagy 6 évük helyszínével. A Berepülő gólyák napja elnevezésű programot évek óta megtartják. Az idén egy hat és két négy évfolyamos képzés indul. A gólyák az udvaron csoportokban gyülekeztek. Az egy iskolából érkezők vagy akik már korábban ismerték egymást együtt voltak és izgalommal teli várakozással nézték leendő osztálytársaikat. Mihályfi László igazgató köszöntötte őket, kívánt sikerekben gazdag, vidám gimnazista éveket, majd minden osztály diákjai osztályfőnökükkel mentek az osztálytermükbe. A hetedikesek Kersnerné Trombitás Judit tanárnővel töltik a következő hat évet. Amint mindenki elfoglalta a helyét, kezdődött a csapatépítő játék. Labdát dobáltak egymásnak, aki elkapta, mondta a nevét. Mire körbeértek megérkezett Liska Bálint az egyenpólókkal. Ismét következett egy névsorolvasás. Majd egy testnevelés óra, ahol még nem jegyre, másodpercre, centiméterre ment a játék, hanem a közös élmények, az ismerkedés, a vidámság volt a cél. Minden csoport végigjárta az épületet, betértek a könyvtárba is. Németh Szilvia el is csodálkozott, mennyi könyv található a polcokon. Elmondta, biztos, hogy az egyik kedvenc helye lesz ugyanis szeret olvasni. Bejáró lesz, Szentgálról utazik Ajkára, így akár az utazás idejét is töltheti hasznosan egy jó könyvvel. Kersnerné Trombitás Judittól megtudtuk, a programmal az volt a céljuk, hogy a diákok már ismerős helyre érkezzenek szeptember másodikán, az osztálytársaikra sem ismeretlenként tekintsenek. A tantestület tagjai remélik, ezzel csökkentik az új helyzettől való szorongást, és vidámabban kezdődik a tanév, a középiskolás évek.


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.