Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS X. kerület - Kőbánya Önkormányzata
2019. szeptember 18., szerda 10:42

Sikerrel zárult a „Legyen TERED” mintaprogram Kőbányán
Helyi lakók és fiatalok bevonásával újult meg a bűnmegelőzést építészeti eszközökkel segítő tér

 

Példaértékű összefogással valósult meg a „Legyen TERED” mintaprojekt Kőbányán, a Kolozsvári és az Ónodi utca sarkán lévő Sajó Sándor téren. A Kőbányai Önkormányzat és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács együttműködésével, valamint számos szervezet közreműködésével létrejött beruházás célja egy olyan közösségi tér létrehozása volt, ahol az építészeti eszközök is a bűnmegelőzést segítik. A terület megújításában a helyi lakók és a Szent László Gimnázium diákjai is aktívan részt vettek. „Az önkormányzat örömmel fogadta a széles összefogással létrejött kezdeményezést, amely hozzájárul kerületünk megújításához, a lakók biztonságérzetének javításához. Ahogy a Liget tér, most a Sajó Sándor tér is egy újabb színes, zöld és biztonságos színfoltja Kőbányának, a mintaprogram tapasztalatai pedig jól hasznosíthatók jövőbeni városfejlesztési elképzeléseinknél.” – mondta a tér ünnepélyes átadása kapcsán D. Kovács Róbert Antal polgármester.

 

A bűnmegelőzési projektre a Kőbánya Közbiztonságáért Közalapítvány pályázott az Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácshoz, és 8 millió forintot nyert el, melyhez a Kőbányai Önkormányzat további 8 millió forintot tett hozzá. A mintaprogram gyakorlati megvalósítása több hónapos előkészítő munka után áprilisban kezdődött meg a Sajó Sándor téren. A Kolozsvári és az Ónodi utca találkozásánál lévő 1500 négyzetméter területű kis park ideális helyszín volt az elképzelés megvalósítására – a sűrűn lakott területen ugyanis kevés volt az olyan zöld tér, amely az ott élők, dolgozók számára közösségi teret jelenthet. A látványtervek kidolgozásában a közeli Szent László Gimnázium diákjai és a helyi, környékbeli lakók is részt vettek. A közös gondolkodás révén olyan zárható, térfigyelő kamerákkal védett park jött létre, ahol az ott élők, tanulók, dolgozók minőségi környezetben tölthetik el szabadidejüket.
„Az önkormányzat örömmel fogadta a széles összefogással létrejött kezdeményezést, amely hozzájárul kerületünk megújításához, a lakók biztonságérzetének javításához. Ahogy a Liget tér, úgy a Sajó Sándor tér is egy újabb zöld és biztonságos színfoltja Kőbányának, a mintaprogram tapasztalatai pedig jól hasznosíthatók jövőbeni városfejlesztési elképzeléseinknél. A közbiztonság javítása érdekében az önkormányzat eddig is számos erőfeszítést tett, ezt szolgálja a kamerarendszerek telepítése, a közterület-felügyelet fejlesztése, de a rendőrökkel való együttműködés is.” – mondta D. Kovács Róbert Antal polgármester, aki hangsúlyozta, hogy a létrejött parkot a környékben lakók és a diákok is a sajátjuknak érezhetik, hiszen annak kialakításában cselekvő, aktív résztvevők voltak.
Az országosan szinten is példaértékű elképzelést a Kőbányai Önkormányzat, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, a  Szent László Gimnázium, a BRFK X. kerületi Rendőrkapitánysága, a KŐKERT Kőbányai Kerületgondnoksági és Településüzemeltetési Non-profit Közhasznú Kft., a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. valamint a Market Építő Zrt. is támogatta. A kivitelezésben pedig jóvátételi munka keretében a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai is részt vettek.

1 csatolt dokumentum sajtóközlemény
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.