Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 18. csütörtök
Hírek témák szerint

KADARKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. november 26., kedd 13:51

Kadarkúti őstermelői és kézműves vásár
A végéhez közeledik az a program, amely öt zselici településen valósul meg Kadarkút környékén. A város, valamint Csököly, Rinyakovácsi, Szilvásszentmárton, Zselickislak önkormányzatai és a SZOLTIVA Tanácsadó Szociális Szövetkezet számos rendezvényt szervezett a lakosságnak az utóbbi két évben európai uniós pályázati forrásból. Együttműködésük célja a helyi közszolgáltatások minőségének növelése és elérhetőségük megkönnyítése a lakosság számára.
A legközelebbi fontos esemény december első napján lesz, amikor őstermelői és kézműves vásárra várják az érdeklődőket a kadarkúti római katolikus templom előtti parkolóban és a rendezvénysátorban. A kézművesek kínálatában többek között lesznek ajándéktárgyak, levendulás termékek, fonott kosarak és papírfonások, míg a termelők mézzel, lekvárral, fürjtojással, zöldséggel, gyümölccsel pakolják meg az asztalokat. A helyi borosgazdák borkóstolót ígérnek, míg a vendéglátósok forralt borral és teával is készülnek. Az egész napos vásári forgatagban könyvekből, jó étkekből és zenés-táncos programokból sem lesz hiány: táncház, népművészeti és néptánc bemutató, valamint adventi gyertyagyújtás színesíti majd a napot.
Az „Együtt a Zselicben a humán szolgáltatások fejlesztéséért” című pályázat megvalósításával a kistérségi összefogás ösztönzésére, a vidék megtartóképességének erősítésére, és a közösségek fejlesztésére törekednek a résztvevők. A decemberi alkalomhoz hasonló bőséges rendezvénykínálat a helyben élőknek biztosít lehetőséget a kikapcsolódásra, az életminőség javítására. A programok sorában a mostani őstermelői és kézműves vásár már második alkalommal kerül megrendezésre, a korábbi azt bizonyította, hogy igény van a hasonló összejövetelekre.
Az „Együtt a Zselicben a humán szolgáltatások fejlesztéséért” című, EFOP- 1.5.3-16-2017-00081 azonosító számú projekt az Európai Unió és a magyar költségvetés 249 442 300 Ft-os támogatásával valósul meg.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.