Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. december 16., hétfő 22:06

Nő a fény, nő a szívünkben a remény
Evangélikus szertartás keretében gyújtották meg az ünnepre készülők Ajkán az Agorán levő adventi koszorún a harmadik gyertyát szombaton este. Kovács Viktor evangélikus lelkész egy dalt tanított a megjelenteknek, amit a gyertyagyújtást követően közösen énekeltek el. A szertartáson a Forrás Nőikar működött közre. Kovács Viktor elmondta, a karácsony két irányba hat, várjuk az eljövetelét és emlékezünk, hogy mi történt ekkor. Várjuk Jézus visszajövetelét. Várjuk őt úgy is, mint aki meg akar érkezni a szívünkbe és a lelkünkbe. Az adventi időszak célja, hogy előkészítsük a lelkünket arra, hogy ő megérkezik. Isten mindenkit hív, mindenkit megszólít. A lelkész elmondta, az első adventi koszorút egy evangélikus árvaházban állították. Akkor még 24 gyertya volt rajta, az adventi készülődés minden napjára egy. Amint közeledtek Jézus születésének a napjához, úgy nőtt a fény, lett egyre több a világosság, nőtt a szívünkben a remény. A harmadik gyertyát Márkus Csaba gondnok gyújtotta meg.A negyedik gyertya meggyújtásának ünnepe szombaton 17.45 órakor kezdődik.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.