Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. január 8., szerda 20:37

A város megbecsüli az idős lakosait
Oklevéllel ismerte el Ajka város önkormányzatának az idős korúakért végzett tevékenységét az Emberi Erőforrások Minisztériumának Család és Ifjúságügyért Felelős Államtitkára, Novák Katalin valamint a Belügyminisztérium Önkormányzati Államtitkára, Pogácsás Tibor. A beadott pályázati anyagból kiderül, az önkormányzat a kötelező feladatokon túl is sokat vállal azért, hogy az idős lakosai egy ledolgozott élet után érezzék a közösség megbecsülését. Ajkán számos lehetőség áll a szépkorúak rendelkezésére ingyenesen, azt a kevés nyugdíjból élők is igénybe vehetik, így ezeknek a lehetőségeknek az életszínvonalra gyakorolt hatása sem elhanyagolható. Az idősek a lakóhelyükön működő kulturális vagy hagyományőrző egyesületekben is tevékenykednek és végeznek a városrész fejlődése érdekében is kiemelkedő tevékenységet. Megszervezik a nemzeti vagy egyházi ünnepeken a megemlékezést, gondozzák a parkokat, a hősök sírját. Csinger városrészben a Csingervölgyért Egyesület tagjainak nagy része ma már nyugdíjas egykori bányász, akik emlékparkot hoztak létre és gondozzák rendszeresen, bányász hagyományőrző tábort szerveznek általános iskolásoknak. Ajka várossá nyilvánítása 60.  évfordulója keretében a családi nap keretében meghirdetett túrán a bányász emlékhelyeket és a múzeumot keresték fel. Bódén a Nosztalgia nyugdíjas klub tagjai, többségében háziasszonyok, a gasztronómiai hagyományokat adják át a fiataloknak, a Borsos iskola diákjaival közösen szilvás gombócot főztek, tartottak a bódéi lakosoknak lecsófesztivált. Minden januárban tollfosztást tartanak, a tollból egy helyi kisgyermeknek a sudrin paplant ajándékoznak. Bakonygyepesen a gyerekeknek betlehemest tanítottak be a nyugdíjasok. Pék Attila önkormányzati képviselő minden évben megszervezi a nyugdíjas farsangot, amelyen a Gyepesi Örökségünk egyesület nyugdíjas klubja és énekkara szórakoztatja a vendégeket. Érdeklődési kör mentén is szerveződnek egyesületek a szépkorúaknak. A Bánki Donát Természetbarát Egyesületnek sok aktív koron túli rendszeres túrázója van. Mások sakkoznak, úsznak, futnak, énekkarba járnak. Kortárs segítőként többen dolgoznak azért, hogy tanácsaikkal  társaik életét biztonságosabbá tegyék, megóvják őket attól, bűncselekmények áldozatává váljanak. Mások a város szellemi értékeit gyarapítják. Komoly helytörténeti kutató munkát végez  Áment Márton, Heffler László és Tilhoff Endre. A város a rendezvényeken is számíthat a nyugdíjasokra segítőként és résztvevőként is. A város fontosnak tartja, hogy az idősek véleményét kérje az őket érintő kérdésekben, ezért az önkormányzat évente legalább egyszer összehívja a nyugdíjas klubok képviselőit egyeztetésre, ahol a résztvevők beszámolnak éves programjaikról, céljaikról, elképzeléseikről. Az Életet az Éveknek Ajkai Nyugdíjas Klubok Egyesületén keresztül 24 klub tagsága véleményét  kérdőíveken is kérik,  pályázatok, önkormányzati tervek, beruházások kapcsán. A nyugdíjas klubok közel 1000 időskorút fognak össze. Problémát jelent, hogy csökken a nyugdíjas klubok tagjainak száma és egyre nehezebb új tagok bevonása, pedig a klubtagság számos előnnyel jár. Ajkán a nyugdíjasok aránya 20 százalék, az idős nők száma jóval magasabb a férfiaknál. A szépkorú nőkre jobban jellemző, hogy egyedül élnek, az életforma gyakran társul az elmagányosodással, ezért kiemelt figyelmet fordít a város rájuk. A rendezvényeken rendszeresen részt vevőket kevésbé fenyegeti az elmagányosodás, ugyanis kortársaik között barátokra is lelnek, javul a mentális állapotuk, érdeklődőbbek, nyitottabbak lesznek. Az egészségük megóvását illetve javítását rendszeres és ingyenes szűrővizsgálatok szolgálják, amelyet az önkormányzat a városrészekbe is kivisz, még utaznia sem kell annak, aki igénybe kívánja venni. Az esélyegyenlőség megteremtése érdekében az egészségügyi problémával küzdőket, látássérülteket,  mozgáskorlátozottakat, cukorbetegeket, siketeket felkaroló klubokban  egymástól is sokat tanulhatnak. Működik a városban az Idősügyi tanács, a családsegítő szolgálat munkatársai is figyelnek a korosztályra, valamint aki otthonában nem tudja ellátni magát, a bentlakásos idősotthonba kérheti felvételét. A városban jelenleg 1 nő töltötte be a 100. életévét, a 95 és 99 év közöttiek száma 23 fő, a 90 és 94 év közöttiek száma 129, a 80 és 89 éves korosztály 1177 fős, a 70 és 79 évesek száma 2636, míg a 60 es 69 éveseké 4448.


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.