Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

TÖRÖKBÁLINT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. január 15., szerda 09:48

Sajtóközlemény - Válasz a Törökbálint Város Önkormányzatát ért kritikákra
Mi elsősorban törökbálintiak vagyunk és nem kérünk abból, hogy az állítólagos “civil” ellenzék pártpolitikai harctérré silányítsa életünket.

A városunk lakói a kampányidőszak elteltével a mindennapokban már nem kíváncsiak a pártpolitikai cirkuszra. Működőképes, biztonságos és fejlődő várost akarnak látni. A város vezetőitől és a megválasztott képviselőktől tehát teljes joggal várják el, hogy munkájukat ezt figyelembe véve végezzék.

Büszkén mondhatom, hogy Törökbálinton az önkormányzatiság elmúlt 30 évében soha nem pártpolitikai alapon születtek meg a város működésével és fejlődésével kapcsolatos döntések. A képviselők - sokszor kemény viták mellett - kizárólagosan a város érdekeit tartották szem előtt! A képviselői eskü ugyanis mindannyiunkat erre kötelez.

Az előző ciklus eredményei megkérdőjelezhetetlenek és ehhez csupán az első szabadon választott testület eredményei foghatóak. A jelenleg ellenzékben lévő formáció két képviselője akkor is ott ült közöttünk, lelkiismeretüknek megfelelően, a fejlődést, a város érdekeit szem előtt tartva szavaztak előterjesztések mellett és ellen. 
Hozzáállásuk azonban mára megváltozott.

2019 októberében a helyi képviselő-testületben helyett kapott egy magát civilnek mondott szervezet, akik - egyre inkább úgy tűnik, hogy a választóik érdeke helyett - azóta is a DK, LMP, Momentum, Jobbik pártokat képviselik. 
A “szemkilövetők a szemkilövöttekkel - civil” formáció a 12 fős testület felét teszi ki. Jelenleg egyetlen törekvéssel rendelkeznek, megbénítani és ellehetetleníteni a városért folyó munkát. Olyan hangulatot igyekeznek gerjeszteni, miszerint városunk gazdálkodása nem átlátható, a város eladósodott és az elért eredmények mit sem érnek. Céljuk ezzel nem az építkezés, hanem a rombolás. A politikai ámokfutásban a legelemibb tényeket sem hajlandóak figyelembe venni.
 
A mai napon napvilágot látott cikkek a helyi Fidesz-MSZP paktum felütéssel, már-már leleplező jellegű példának hozzák fel, hogy leszavazásra került az az ellenzéki beadvány, ami a város működésének átláthatóbbá tételére irányul.
 
Az azonban a napnál is világosabb, hogy Törökbálinton a város, valamint az önkormányzat működése a törvényben meghatározott kötelezőkön felül, az országban egyedülálló módon átlátható - ezt a tényt végül a beadványt jegyző ellenzéki képviselő és társai is elfogadták.

A beadvány, ha nem is a törvényesség betartatására, de a képviselői munka imitálására és a megtévesztésre mindenképpen alkalmas - hiszen az átláthatatlanság, ezzel együtt a törvénytelen folyamatok látszatát igyekszik kelteni. 
 
Az ellenzéki képviselők és holdudvaruk egyre inkább erősödő sugalmazó propagandája ellenére a hivatalunkban a munka nem állt meg!
Az október 14. óta beadott előterjesztések száma: 65 (polgármester: 41, jegyző: 6, ellenzéki összefogás: 12+1, Fidesz-KDNP: 5). A már megszavazott előterjesztések döntő többségének pedig költségvetési vonzata van, mi sem bizonyítja jobban a város gazdasági stabilitását, mint az, hogy forrást tud rendelni a felmerülő igények mellé.
 
Jól látható azonban, hogy az ész érveken alapuló időszaknak vége, részükről folytatódik a kampány.

Az egyesület mögé bújt pártokat képviselők a folyamatos feszültség generálása és a városvezetés megbénítására tett kísérletek mellett, a választók akaratával is szembe mennek, hiszen a szavazatok többségét, 52 %-át én kaptam.
 
Tényként kell tekinteni azt is, hogy az említett cikkek dr. Szentmiklósi-Tóth Tamás személyére vannak kihegyezve. Tényként kell tekinteni arra is, hogy az MSZP is részese volt az ellenzéki összefogásnak. Mindaddig, míg a dr. Szentmiklósi-Tóth Tamás által a kampány kezdetekor kiadott nyilatkozat alapján a várható elfogadhatatlan kampánystratégia miatt fel nem mondta az együttműködést. 
Utólag - megtapasztalva a demagóg és alaptalan csúsztatásokra épített kampányukat - megértjük döntését.

Az előző ciklus 5 évében dr. Szentmiklósi-Tóth Tamással - mint ahogyan az eddigi képviselők nagy többségével - jó személyes és munkakapcsolat alakult ki, a város fejlődésének mindent felülíró érdekében a fajsúlyos kérdésekben együttműködtünk, a kardinális irányvonalaknál soha nem merülhetett fel az, ki melyik pártnak, pártszövetségnek a tagja.
 
Dr. Szentmiklósi-Tóth Tamás a Pénzügyi és Jogi Bizottság elnökeként munkáját lelkiismeretesen, nagy közmegelégedés mellett végezte. Azon ritka esetekben, mikor véleményünk nem egyezett, saját álláspontját határozottan képviselve, a kezdeményezéseinket nem támogatta. Mindezeken felül szakmaisága megkérdőjelezhetetlen, adóügyi szakértő, valamint szakjogász végzettséggel rendelkezik. Tudására és városunk iránti elkötelezettségére a továbbikban is számítunk - attól teljesen függetlenül, hogy mely pártnak tagja. 

Mert ezt diktálja a felelősség. Ez a mi kötelességünk!
 
Véleményem szerint már a választások másnapján elérkezett az ideje annak, hogy a megválasztott képviselők is megértsék végre, a település érdeke a fontos és nem a Momentum, nem az LMP, nem a Jobbik és nem a Demokratikus Koalíció pártérdekei. Bármekkora ára is volt a támogatásuknak.

Mi ezt figyelembe véve végezzük munkánkat, kérem őket, cselekedjenek hasonlóan!


Elek Sándor polgármester


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.