Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

BORDÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2020. április 20., hétfő 11:38

Megépülhet az ősfalu Bordány mellett
A bordányi önkormányzat munkatársai folyamatosan figyelik a pályázati lehetőségeket, és megpróbálnak élni is azokkal, legyen szó felújításról, vagy építésről, eszközbeszerzésről vagy programról.
Az elmúlt időszakban is számos pályázat sikerének köszönhetően zajlottak programok a faluban, ilyen támogatási forrásnak köszönhetően valósulhat meg többek között a napokban bejelentett aszfaltozás is.
Most két újabb pályázat eredményéről kapott értesítést a polgármesteri hivatal. Forráshiány miatt nem támogatták az Integrált Szociális és Egészségügyi Központ munkáját segítő egy kilenc személyes kisbusz beszerzését. Mint arról már korábban is beszámoltunk, régóta jelent gondot a támogató szolgálat  munkatársainak, a napi rendszerességű szállítási feladat. Sérült gyerekeket szállítanak ugyanis különböző vizsgálatokra, fejlesztésekre illetve a különböző ellátó intézményekbe, azonban ezt a feladatot már több éve az intézmény régi Peugeot-jával oldják meg, amely a magas gyermeklétszám miatt szinte megoldhatatlan feladat. Az öreg gépkocsival naponta többet is kell fordulni, és bizonyos esetekben a mozgásában korlátozott gyermek az autóba való beültetése is gondot jelent. A pályázatot sokszor sok helyre beadta vagy az intézmény vagy az önkormányzat, és így lesz ez a továbbiakban is. Önerőből nincs pénz a négy falu sérült gyerekeinek szállítását végző autó beszerzésére. 
A Nemzeti Fogyatékosságügyi és Szociálpolitikai Intézethez a beérkezett pályázati igény a rendelkezésre álló forrás közel hatszorosa volt, így minden bizonnyal jövőre is kiírásra kerül a pályázat.
Sikerről tájékoztatta a bordányi önkormányzatot a Csongrád Megyei Közgyűlés. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés támogatására nyújtotta be ismételten pályázatát a falu, ugyanis a korábban már megítélt pénzből nem lehetett volna befejezni a beruházást.
Rendkívül jó hír, hogy a támogató úgy döntött, hogy az emelt összeggel is támogatja a bordányi elképzeléseket, így a döntés kézhezvételét követően azonnal megkezdődött a közbeszerzés előkészítése annak érdekében, hogy hamarosan ki tudják választani a legkedvezőbb ajánlattevőt, és megkezdődhessen az ősfalu megépítése – tudtuk meg a polgármestertől.
A településvezető elmondta szinte minden megjelenő pályázatot beadnak, ami a falu fejlődését szolgálhatja, jelenleg is két újabb pályázat írása zajlik a hivatalban.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.