Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. május 5., kedd 19:09

Diósgyőri vár elvonás
Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy Hubay György fideszes országgyűlési képviselőt valakik félrevezették, ugyanis a Diósgyőri várral kapcsolatos csütörtöki sajtótájékoztatóján olyan szöveget olvastattak fel vele, amely egyetlen pontjában sem felelt meg a valóságnak. Hubay György az állította, hogy a vártól a közelmúltban elvont 1,5 milliárd forint a jelenlegi városvezetés hibája, mert nem írták alá idejében a vállalkozási szerződéseket.  
Az állítás nem igaz, ugyanis a városvezetésnek még nem is volt mit és nem volt mi alapján aláírnia – sem pénzügyi sem jogi szempontból. 
Ezzel a ténnyel Hubay Györgynek, mint a terület országgyűlési képviselőjének is tisztában kellene lennie, ha még sincs, az azt jelenti, hogy nem járt alaposan utána a témának, vagy éppen félrevezették. 
Arra gondolni sem merünk, hogy éppen ő akarja félrevezetni a miskolciakat.
De lássuk a tényeket: 

 

(A támogatási eljárás úgy működik, hogy a kormányhatározat és a sikeres közbeszerzési eljárás után támogatói okiratot állít ki a Kormány, s ez alapján biztosítja a forrást. A hivatkozott kormányhatározatban megítélt forrásra támogatási okirat a mai napig nincs, a forrást az Önkormányzat immár második éve nem kapta meg.) 

 

Itt tart ma az ügy. Sikeres költségcsökkentési tárgyalások alapján jóváhagyott közbeszerzési eljárás van, kivitelező van, előkészített szerződés van, támogatói okirat még nincsen, de ezt a polgármester írásban megkérte a kormánybiztos úrtól.
 
A fentiekből tehát pontosan látszik, hogy Veres Pál polgármester és az új városvezetés sikeresen, szabályosan, költséghatékonyan és eredményesen lezárta a közbeszerzéseket és 2020. február 20-a óta azt várja, hogy végre megkapja a támogatói okiratot és a forrást, amely alapján felelősen megköthető a vállalkozói szerződés és átadható a munkaterület. 

 

Támogatói okirattal biztpsított forrás nélkül egy ilyen volumenű munka felelősen nem kezdhető meg.

 

Látható tehát, hogy Hubay képviselő szerint már az is baj, ha egy városvezetés felelősen gondolkodik. Talán nincs is hozzászokva. Ezért történhetett, hogy az elmúlt két évben a 22 (mindösszesen!) parlamenti felszólalása során egyetlen egyszer sem hozta szóba Miskolcot és a Diósgyőri Vár fejlesztését.

 

A városvezetés bízik a kormányzattal való egyeztetések sikerében, a város teljesítőképességének határain belül mindent megtesz annak érdekében, hogy a kivitelezés minél hamarabb elindulhasson, és Miskolc turisztikai kínálata újabb látványossággal bővülhessen.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.