Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. június 11., csütörtök 22:41

Vagyonvédelmi és biztonságtechnikai tanácsokat kaptak a programon megjelent érdeklődők
A Házhoz megyünk elnevezésű vagyonvédelmi program keretében az Ajkai Rendőrkapitányság munkatársai a helyi polgárőrökkel közösen 2020. június 10-én délelőtt a Vásárcsarnok területén várták az érdeklődőket. A rendőrök tájékoztatást adtak a város közbiztonsági helyzetéről, illetve tanácsokat fogalmaztak meg az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeiről. Felhívták a megjelentek figyelmét, hogy ne engedjenek be idegeneket a házukba, lakásukba, udvarukra, bármilyen hivatalos ügyre hivatkoznak is vagy bármilyen jó üzletet kínálnak, esetleg segítséget kérnek (például a mellékhelyiségbe szeretnének menni vagy rosszullét miatt kérnek egy pohár vizet). Kiemelték, ha mégis beengednek valakit, lehetőleg úgy tegyék, hogy ne egyedül tartózkodjanak otthon, hanem hívják át a szomszédot vagy legyen ott valaki, akiben megbíznak, és ne engedjék az ismeretlen személyeket szabadon mozogni a lakásban. Kérték az állampolgárokat továbbá, hogy otthon ne tartsanak nagy mennyiségű készpénzt, jelentős értékeket – ha ez mégis megtörténik – ne vegyék elő idegen jelenlétében.
A kerékpárral érkezőknek eközben lehetőségük nyílt kétkerekűiket a BikeSafe országos nyilvántartó rendszerbe regisztráltatni. A biciklisek a regisztráció mellett hasznos tanácsokat is kaptak a kerékpárok helyes lezárásával kapcsolatban.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.