Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. szeptember 7., hétfő 21:02

Barbara és Rozália az ország legjobbjai között
Országos első helyen végzett a 2019-2020-as tanévben megrendezett Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén szociális ismeretek tantárgyból Slabár Barbara. Első helyezésével második alkalommal végzett az élen két egymást követő tanévben a Veszprémi Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium diákja. A 2018-2019-es tanévben Mohácsi Evelin nyert, aki jelenleg a soproni óvónőképző főiskola első éves hallgatója. A múlt tanévben a 10 legjobb köze két ajkai diák került. Kiss Rozália az első, internetes fordulóban a 18. helyezést szerezte meg, majd az érettségi vizsga eredményének beszámításával a 10. helyen végzett, így továbbtanulásnál ő is, ugyanúgy mint Barbara, 100 pont előnnyel indul. Felkészítő tanáraik vootak Bruzsa Kata, Rénes Klára, Csiki-Kovács Szabina, Rába Jánosné.Slabár Barbara kérdésünkre elmondta, hogy az országos verseny első fordulójában egy feladatsort kellett megoldaniuk, három válasz közül a helyeset kellett kiválasztaniuk.  A feladatsort az interneten kapták. Barbara hamar végzett, a feladatokat könnyűnek találta, ugyanis tanáraival már sokat gyakorolt hasonlókat. A kérdések a pszichológia, az egészség, a szociálpolitika területét érintették. Néhány napon belül megtudta, hogy ő érte el a legmagasabb pontszámot, így már készült az országos fordulóra, ahol már személyesen kellett volna megjelenni, de a járványveszély miatt lezárták az iskolákat. Szomorú volt, amikor megtudta, hogy az országos versenyt sem tartják meg. Szerette volna, ha a zsűri előtt szerepelhet, ami az érettségi vizsga előtt hasznos tapasztalatszerzés lett volna számára. A szervezők úgy határoztak, hogy a verseny első fordulójában szerzett pontszám mellé az érettségi vizsga eredményét számítják be, és annak alapján határozzák meg a végső sorrendet. Barbara más tantárgyakból is jól teljesít, kedvenc tantárgya a pszichológia, az angol nyelv, az irodalom és a történelem. Óvónő szeretne lenni, azért jelentkezett a kisgyermekgondozó szakmacsoportra, mert az itt megszerzett ismereteinek hasznát veszi a hivatásában is. Szeret kisgyermekekkel foglalkozni, mert lehet őket fejleszteni, játékosan tanítani. A kicsinyek nagyon fogékonyak és szerethetőek. Barbara és Rozália most ötödik és egyben utolsó tanévét tölti a Szent-Györgyiben, mindketten Sopronban szeretnének továbbtanulni.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.