Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. október 5., hétfő 09:10

„Isten hozta, Püspök úr Kaposváron!” – szobrot avattak a székelyek szent püspökének
– Márton Áron megtartó példája előttünk magaslik, s nekünk méltónak és hűségesnek kell maradnunk hozzá – így fogalmazott köszöntőjében a Magyar Országgyűlés elnöke a somogyi megyeszékhelyen, amikor a kaposváriakkal, kormánytagokkal és egyházi elöljárókkal közösen felavatta Márton Áron, gyulafehérvári püspök szobrát. Kövér László úgy fogalmazott: bár Erdély 20. századi lelki vezetőjének boldoggá avatása kánonjogilag még folyamatban van, mi a szívünkben már szentté avattuk őt, hisz emberséget nyújtott az embertelenségben, reményt a reménytelenségben, hitet a hitetlenségben, magyarságot a magyartalanságban, székely öntudatot az árvaságban, és tetteivel visszaadta a szavak magyar értelmét, erkölcsi súlyát és emberi hitelét. 
 
Kaposvár polgármestere szerint a trianoni diktátum századik évfordulóján avatott szobor azt üzeni az utókornak, hogy a magyarság isteni védelem alatt áll, mert mindig is voltak és lesznek köztünk olyanok, akik növelik bennünk őseink hitét, becsületét, szellemi és lelki erőit és azon lesznek, hogy az élet szentsége győzedelmeskedjen minden baj felett. A jelenben Kaposvár fénykorát éljük, de emlékezünk a nehezebb, válságosabb időkre – tette hozzá Szita Károly –, ám mi akkor is előre tekintettünk, s ez kovácsolt megbonthatatlan közösséggé bennünket, mert minden küzdelemnek akkor van értelme, ha kultúránkat, nemzeti identitásunkat és integritásunkat megőrizzük. A városvezető arra kérte a kaposváriakat, hogy hozzák el a szoborhoz gyermekeiket, unokáikat, meséljenek nekik Márton Áronról és neveljék őket olyan haza- és szabadságszeretetre, amelyet elénk példaként a székelyek püspöke állított.
 
 
 
 
A szoborállítást kezdeményező csíksomlyói búcsújáró a kaposváriak nevében beszélő Kéki Zoltán úgy fogalmazott: ez a szobor egyben főhajtás a gyalázatos trianoni békediktátum igazi megszenvedői előtt, a magyarságukért, hitükért kiálló erdélyi magyarok előtt és kiállás a Székelyföld autonómiai törekvés mellett. Márton Áron egész élete a nemzetért, a népért, az igazságért és a hitért való kiállás volt – tette hozzá a város díszpolgára.
 
A Nagyboldogasszony Székesegyház mellett felállított bronzszobor Párkányi Raab Péter alkotása, amely a csíksomlyói búcsújáró kaposváriak kezdeményezésére, a Kaposvárért Közalapítvány koordinálásával, széleskörű összefogással, kormányzati és városi támogatással emeltetett.


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.