Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. november 8., vasárnap 19:21

Hatodik hely a rocky online világkupán
Hatodik helyen végzett az online világkupán  november 7-én az ajkai Dinamik Rock and Roll Klub két fiatal tehetsége, a children korcsoportos Halmai Jázmin és Csite Adrián. Dr. Horváthné Baráth Piroska edzőtől megtudtuk, hogy a klub a verseny előtti napokban itthon vette fel a programot, majd Futó Zoltán segítségével feltöltötte a szervezők által megadott helyre. A verseny szombaton délután 4 órakor kezdődött, és egy megadott linken bárki követhette azt. A rockysok, a versenyzők  barátai ott izgultak a képernyő előtt. Majd megérkezett az eredmény, Adrián és Jázmin bejutott a döntőbe, a világ legjobbjai közé. A döntőt is közvetítették. Akkor volt igazán nagy az izgalom. Megérkezett a végeredmény, hatodik helyezés. Az öröm hatalmas volt. Az edző elmondta, hogy a világjárvány miatt a nemzetközi szövetség úgy döntött, hogy az országonkénti ranglista első 10 helyezett párosaiból illetve formációiból lehet jelentkezni online világkupára. A kiküldött  videot a szövetség által előre kijelölt két pontozó a youtube csatornán látta, és  annak alapján döntött a továbbjutásról illetve a helyezésről. A személyes jelenlét, a találkozás élményét a New York központtal megrendezett online verseny nem adta vissza, de legalább visszacsatolást kaptak arról, hogy jó irányban haladnak. A verseny azért is volt fontos, mert Adrián és Jázmin az életkora miatt az idén utoljára szerepelhet a chidren kategóriában, és ez némi kárpótlás volt a járvány miatt elmaradt versenyekért. Tokió december elején rendez egy világkupát, oda is be szeretnék nevezni őket. A páros edzője Horváth-Matán Szilvia. Csite Adrián 5 éve sportol. Régóta tettszett neki a rocky, ezért amikor választania kellett, így döntött. Tehetsége és szorgalma hamar kiderült. Számos sikert ért már el.  Halmai Jázmin sajnálja, hogy nem utazhattak a versenyre, de mint mondta, örül ennek a lehetőségnek is. A párosnak hetente 4 edzése van, örömmel vállalják a próbákat, a fellépéseket és a versenyzést. 

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.