Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS XI. kerület - Újbuda Önkormányzata
2020. november 16., hétfő 08:18

Egy teljesíthető kérés az újbudai Fideszhez: ha már segíteni nem akar, legalább hangulatot ne keltsen!
A járvány következményeinek újbudai kezeléséből egy szereplő látványosan hiányzik: a helyi Fidesz. Sem az országgyűlési, sem a helyi képviselői egy sóhajtásnyit nem tesznek hozzá a terhek cipeléséhez, ellenben a gyerekesen épületekre mászó, zászlót elcsenő, majd gyáván elfutó tulajdonképpeni helyi szóvivőjüket, Novák Elődöt kiküldik valótlanságokat állítani. Szerintük hiba volt a járvány kellős közepén élelmiszereket venni és minden körülmények között gondoskodni az esetlegesen bajba kerülő újbudaikról. Azt a szolidaritáson alapú gondoskodást támadják, amelyet az Orbán-kormány is szinte naponta megnehezít.


A válság első hullámában az újbudai önkormányzat az elsők között volt, amely azonnal élelmiszercsomagokat állított össze és rendelt. Akkoriban sajnos egyetlen élelmiszer-lánc sem tudott ajánlatot adni, készlet hiányában megrendelést teljesíteni. A CBA például a lakosság jelentős élelmiszer-felvásárlására hivatkozva közölte, hogy az általunk kért mennyiséget nem tudja leszállítani.


Egy felelős kerületvezetés azonban nem várhatja meg, hogy ellátási hiány lépjen fel, hiszen akkor a veszélyhelyzet esetén a polgármesteri feladatként kormányzati forrás nélkül ránk rótt kötelezettséget, a karanténba kerülőkről történő gondoskodást nem tudjuk teljesíteni. 


Az Újbudán élő több tízezer ember alapélelmiszer-ellátásának biztosítására minden körülmények között fel kell készülni. Akkor, abban a pillanatban a lehető legjobb megoldásként az önkormányzat és az újbudaiak együttműködő partnerre leltek. Bizonyítja előre látásunkat, hogy bármikor előállhat ilyen esemény.


Most is több országban előfordul, hogy sorok állnak egy-egy élelmiszerüzlet előtt a karantén szabályok szigorítása miatt. Mi nem vártuk meg, hogy ez megtörténjen - egyetlenegy újbudai polgár sem kerülhet olyan helyzetbe, hogy vészhelyzet idején ne jusson alapvető élelmiszerhez.


Szemben a Fidesz párton kívüli szóvivőjének vádaskodásával, minden forint megtérült, az önkormányzat visszatérítendő támogatást adott, aminek visszafizetése már meg is történt az Önkormányzat számlájára.  A fel nem használt élelmiszerek a VICUS XI. Közalapítványhoz kerültek, mely a járvány újabb szakaszában folyamatosan osztja is ki a rászorultak körében, hiszen sajnos sokan vannak, akiket az Orbán-kormány magukra hagyott. Minden élelmiszer bizonyítottan rászorulókhoz kerül.


Egyetlen panasz sem érkezett a minőségre, így ebben a történetben lejárt szavatossága csak Novák Előd rémhír-terjesztésének van. Szeretnénk arra is emlékeztetni, hogy aki a hatóságoknak valótlanságokat állít, annak szembe kell néznie a hamis vád jogi következményeivel.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.