Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2021. március 29., hétfő 10:52

Korszerű környezetben végezheti szakmai munkáját a Védőnői Szolgálat
Elkészültek a Védőnői Szolgálat új tanácsadói helyiségei. Balatonfüred Város Önkormányzata 60 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el a helyi egészségügyi alapellátás-fejlesztésére, azon belül a Rendelőintézetben működő Védőnői Szolgálat munkakörülményeinek javítására. A TOP-4.1.1-15-VE1--2016-00019 azonosító számú projekt a Széchenyi 2020 keretében az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósult meg.

 

A Balatonfüred, Csárda utca 1. szám alatt található Rendelőintézet kiemelt helyet foglal el a város és a térség egészségügyi alapellátásában, ezért a projekt keretében megvalósuló emelet ráépítéssel történő bővítés, a védőnői szolgálat infrastrukturális feltételeinek javítása szükségszerű volt. A projekt részeként a megújuló energiaforrások felhasználása által csökkent a Rendelőintézet energiafelhasználása is.
A beruházás során kialakítottak egy védőnői blokkot, azaz védőnői tanácsadó helyiségek építése, átépítése, bővítése történt meg. A projekt keretében a Védőnői Szolgálat a korábbi zsúfolt másfél szoba helyett 100 m2 alapterületű, új helyet kapott a rendelőintézet lapos tetejének emelet ráépítésével. A hétfős Védőnői Szolgálat korszerű környezetben végezheti a szakmai munkát, megfelelőek lettek a feltételek, így kialakulhat az ellátottakkal az a bizalmas légkör, amit egy terhes- vagy gyermekét egyedül nevelő, támogatásra szoruló anya igényel. A fejlesztés eredményeként az érintettek részére egészségnevelési előadásokat, bemutatókat, csoportos terhes tornákat is lehet tartani. A projekt a tárgyi feltételek megteremtésével biztosította a védőnői szolgálat számára a megelőző, felvilágosító és egészségnevelő munka lehetőségét is.
A projekt keretében egy új gépkocsit is beszerzésre került, hogy a külső helyszíneken történő szolgáltatás is elérhetővé váljon, ugyanakkor a kerékpárral közlekedők és a kerékpárral munkába járó dolgozók számára modern kerékpár tárolót alakított ki az önkormányzat.
A munkafeltételek minőségének javítása révén a projekt hozzájárul a munkahely megtartáshoz is.

 

A fejlesztés eredményeként az energiahatékonysági beruházás során napenergiára alapuló energia állomást alakítottak ki. A támogatás lehetővé tette a Rendelőintézet udvarának átépítését is, a meglevő régi garázst elbontották és egy méretében is nagyobb, két gépkocsi befogadására alkalmas garázst és raktárt alakítottak ki.

 

A teljes projekt költsége 114 483 483 Ft, amiből a támogatás 59 937 000 Ft, és a projekt sikeres megvalósításához a további 54 546 483 Ft fedezetet az önkormányzat biztosította. A projekt a Széchenyi2020 program keretében valósult meg.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.