Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 16. kedd
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS XI. kerület - Újbuda Önkormányzata
2010. április 21., szerda 12:13

Újbuda elsőként ünnepli a Bölcsődék Napját Az önkormányzat idén 10 millió forint pályázati keretet különít el a magánjellegű bölcsődei ellátásra
A Budapesten és Pest megyében egyedüliként módszertani feladatokat ellátó Egyesített Bölcsődei Intézmények idén elsőként ünnepli a Bölcsődék Napját, melyet idén már hivatalosan is április 21-én ünnepel az ország. Az ünnepségen a kerületi bölcsődék múltjáról szóló előadást követően Molnár Gyula Újbuda polgármestere bejelentette, hogy idén az önkormányzat 10 millió forint pályázati keretet különít el a magánjellegű bölcsődei ellátás finanszírozására. Az ünnepség végén a polgármester Motilné Faggyas Ágnessel, az Egyesített Bölcsődei Intézmény vezetőjével együtt átadta a kerületi bölcsődékben dolgozóknak az elismeréseket. A kerületben működő 9 bölcsőde mindegyikében ezen a héten a dolgozók és a kisgyermekek szülei az önkormányzat kívánság ládájába dobhatják be észrevételeiket, véleményeiket, kívánságaikat.
Újbuda önkormányzata mindig is kiemelt figyelmet fordított bölcsődei dolgozóinak szakmai fejlesztésére és az igényeknek megfelelően a bölcsődék férőhelyeinek bővítésére. Az önkormányzat a kerületben idén 10 millió forint összegű pályázati keretet különít el olyan magánvállalkozások számára, melyek a bölcsődei ellátás, illetve annak kiváltására jönnek létre. A három – korábban játszóházként működő intézmény – bölcsődei férőhelyekké lett átalakítva, így 9 bölcsődében összesen már közel 700 kisgyermek elhelyezésére nyílt lehetőség Újbudán.
Budapesten és Pest megyében egyedül a kerületben működik a módszertani feladatokat ellátó Egyesített Bölcsődei Intézmények, mely éves szinten átlagosan kb. 240 fő oktatását, képzését végzi a módszertani feladatok ellátásához kapcsolódóan. Az intézmény alapfeladata a családban nevelkedő 3 éven aluli, átlagos fejlődésű gyermekek napközbeni szakszerű gondozása, nevelése, harmonikus testi és szellemi fejlődésének elősegítése az életkori és egyéni sajátosságok figyelembe vételével, valamint a sajátos nevelési igényű gyermekek napközbeni gondozása, nevelése, korai fejlesztése.
Bölcsődék Napja megünnepléséről szóló 7/2010.(II.19.) SZMM utasítás értelmében figyelemmel arra, hogy a kisgyermekek számára napközbeni ellátást nyújtó bölcsőde intézményének meghatározó szerepe van az anyák munkavállalásában és a gyermekek szakszerű, egészséges fejlődést segítő gondozásában – a Pesti Első Bölcsődei Egylet által létrehozott első magyar bölcsőde 1852. április 21-én Budapesten történő megnyitásának tiszteletére – április 21-ét a Bölcsődék Napjává nyilvánították.

További információ:
Újbuda Önkormányzata Sajtóiroda
Zarnóczay Szilvia, sajtófőnök – 30-257-9061
Vidóczi Andrea, sajtóreferens – 06 30-9-666100

 

 

 

 

 
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.