Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2022. április 21., csütörtök 20:44

Vadászpilóta előadása a kadétoknak
Megijedni sem volt ideje Cseporán  Mihály nyugalmazott alezredesnek, amikor MIG 23-as repülőgépével Ajka felett repülve villámcsapás érte 1990. április 20-án. A gyakorlott vadászpilóta, akit a képzés során a katapultálásra is kiképeztek, először élte át élesben ezt a szituációt. Az alezredes  nem mindennapi történetéről a Veszprémi Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikuma honvéd kadét képzésben részt vevő diákjainak beszélt április 21-én. Visszaemlékezésében elmondta, hogy a nap folyamán három feladatot hajtott végre. Már készülődött, hogy hazamegy, amikor szóltak neki, hogy ismét fel kell szállnia. A felhőkben egy láthatatlan célpontot kell felderítenie földi irányítással. Mire Ajka fölé ért, már sötétség és komoly felhősödés volt. A villámcsapást követően a  gép motorja leállt, azonnal kigyulladtak a veszélyt jelző sárga és piros lámpák. Azonnal felmérte, hogy az alacsony magasság miatt a motor újraindítására nincs lehetőség, katapultálnia kell. Annyi lélekjelenléte volt még, hogy a város sűrűn lakott része fölül Kolontár irányába kormányozta a gépet. A katapultkor lerepült a gép teteje, majd az ülés kirepült, ő pedig ejtőernyővel megkezdte a süllyedést. Ugrás után a rá ható erőtől a csigolyái meghúzódtak. A zagykazetták irányában kezdett esni. Az ejtőernyőt minimálisan lehetett irányítani, de hamar látta, nem oda fog érkezni. Nagyfeszültségű villanyvezeték felé közelített, de végül azt is kikerülte. Végre földet ért. Közel volt a bódéi posta, ahova be is ment. Elmondta, mi történt vele, megkérte a dolgozót, hogy nincs nála pénz, de szeretne telefonálni Pápára a központba. Megengedték neki. Szentkirályszabadjáról felszálló kutató-mentő helikopter 20 perc múlva a helyszínen volt. Az orvos megvizsgálta, kisebb csigolyaproblémákat állapított meg, ezért fél évig nem repülhetett. Kérdésre válaszolva elmondta, soha nem jutott eszébe, hogy abbahagyja a repülést, sőt, alig várta, hogy visszatérhessen. Tudat alatt mindenkiben ott az érzés, hogy a levegőben bármi megtörténhet, de mindenki úgy áll hozzá, hogy neki semmi baja nem lesz. A vadászpilótáknak sok más mellett elhivatottság is szükséges. A katapultálás idején már gyakorlott pilótának számított, 1200-1300 repült órával. Társai másnap elmentek a helyszínre, hogy összeszedjék a széthullott darabokat. Akkor derült ki, hogy a város szélén ért földet a tető és az ülés is. A tető egy udvarba csapódott, ahonnan előtte egy perccel ment be a házba a kint játszó két kisgyermek, a másik ház lakói végignézték, ahogyan az udvarukra zuhan a szék. Soós Gyula alezredes a Magyar Honvédség Katonai, Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság, 6. Hadkiegészítő és Toborzó Központ Parancsnoka az előadás végén köszönetet mondott a szervezőknek a meghívásért, és a diákoknak a figyelemért. Elmondta, hogy a Szent-Györgyiben van a legtöbb kadét az ország iskolái között.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.