Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2022. augusztus 31., szerda 23:34

Az ország első olvasókabinja készül a parkerdőben
Az ország első olvasókabinját állítják  fel a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kreatív építész hallgatói Csingervölgyben a parkerdőben. A  Studió B kurzus master első évfolyam hallgatói, összesen tizenhatan  augusztus 28-án érkeztek és szeptember 4-ig dolgoznak naponta 10-12 órát. Baló Dániel építész, egyetemi oktató kérdésünkre elmondta, hogy az egy éves kurzus keretein belül az első félévben kis csapatokban  dolgozva tervezték meg a kabint, majd az EKF es az egyetem szakemberei kiválasztottak egyet, amelyet a második félévben kiviteli terv szintjén dolgozták ki úgy, hogy már a szükséges anyagokat is megrendelték. A feladat nem kicsi, egy 5 méter magas, felül 110 alul 150 centiméter széles, 6 méter hosszú úgynevezett bivakszállást készítenek több köbméter fenyőfa deszkából. Ilyen már áll néhány az országban, a turisták által gyakran látogatott helyeken, ez annyiban egyedülálló, hogy a legfelső szintjén könyvtárt rendeznek be. A bivakszállás nem a hagyományos értelembe vett szálláshely, nincs víz vagy villany, se berendezés, mindössze arra alkalmas, hogy hálózsákban vagy polifoamon eltöltsenek benne egy éjszakát. A természet szépségeit egy nagy ablakon keresztül az időjárás viszontagságától védve szemlélhetik. Az építmény 8 darab cölöpön áll, amelyeket már letettek. A kabin alsó részébe elől be lehet ülni, a magukkal hozott melegítőn teát készíteni, ételt melegíteni. A hátsó részben kényelmesen elfér egy felnőtt hátizsákban, másik két szinten, ahova a beépített létrán lehet feljutni, szintén pihenhet egy-egy ember. A legfelső szint a könyvtár. A könyveket el lehet vinni, elolvasás után visszavinni, megtartani, vagy akár másikat vinni helyettük. Az erdő szélén, gyönyörű természeti környezetben levő építmény alkalmas a világ zajától való elvonulásra, kisebb baráti összejövetelre, jógázóknak, meditációra. A természetetAz olvasókabin a Kristály-völgy Egyesület projektje, amely az EKF 2023 program keretében készül  Ajka Város Önkormányzata támogatásával.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.