Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

VECSÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2022. szeptember 19., hétfő 09:20

Hétvégén lesz a XX. Vecsési Káposztafeszt
A jubileumi XX. Vecsési Káposztafeszten minden látogató megtalálja majd a kedvérevaló programot. Szeptember 24-én és 25-én az egyedülálló gasztronómiai élmények mellett, hagyományőrző kulturális csoportok és népszerű könnyűzenei előadók szórakoztatják a közönséget. 
A „Minőség és tradíció” jegyében a rendezvény középpontjában a híres vecsési savanyúságok és a káposzta, valamint az abból készült ételek állnak. A főzőversenyen résztvevő csapatok mindkét napon összemérhetik tudásukat. A zsűri elnöke szombaton Bede Róbert, vasárnap Szőke András lesz, akik Jegenyei Istvánnal közösen értékelik az elkészített ételeket. 
Megmérettetik magukat a vecsési savanyítók is, akik szombaton négy kategóriában indíthatják versenybe termékeiket. A szakértő zsűri mellett a közönség is szavazhat a legízletesebbekre. Nyilvános, ingyenes kóstolás a fesztivál közelében található Grassalkovich Antal Általános Iskolában lesz szeptember 24-én 14:00-től 17:00-óráig. 
A Káposztafeszt helyszínén, az Epresben idén is lesz fejeskáposzta gyalulás Petz Mártonnal, töltött almapaprika készítés a Kulturverein sátrában, Krautkraft-Káposztaemelő verseny, legszebb sátor verseny, kétkarú óriásmérleg, népi játszótér, Dirndl- és nemzetiségi ruha verseny, valamint kihirdetik az ország legnagyobb káposztája verseny győztesét is. Vetélkedőkről, gyermekeknek szóló kézműves foglalkozásokról, helyi történetek felidézéséről a Vecsési Honismereti Kör gondoskodik és ebben az évben sem maradhat el egy páratlan kiállítás a Kulturverein sátrában, valamint megtekinthető majd az a makettkiállítás, amely Vecsés nevezetes, jellegzetes épületeit mutatja be méretarányosan, „kicsiben”. 
A településünkön élő német nemzetiség hagyományainak bemutatása a Vecsési Káposztafeszt egyik fontos küldetése. A „Tovább élő hagyományok” felelevenítése során az érdeklődők a szüreti felvonulás tradícióját tekinthetik meg. Vasárnap délelőtt szentmise és terményáldás lesz a Szent Kereszt templomban, majd útnak indul a díszes felvonulás, amelyen részt vesz a város apraja-nagyja.  
A Tájház is kinyitja kapuit a látogatók előtt szeptember utolsó hétvégéjén, ahol többek között állatsimogató várja az érdeklődőket. A Jókai Mór utca sarkán, a Tájháznál megálló kisvonattal el lehet jutni a Bálint Ágnes Emlékházba is, ahol számos látványosság mellett a gyermekek bábelőadásokat tekinthetnek meg.
A „Hagyomány, gasztronómia, kultúra” jelszó égisze alatt számos helyi és vendég művészeti csoport lép majd fel a Káposztafeszt Heimatmelodie Színpadán. Úgy, mint a: Labdarózsa Népdalkör, Balla Péter Népdalkör, Jazz Bond zenekar, Musikverein Wetschesch, Sóskúti Ifjúsági Zenekar, Blechkraft, Wetschescher Nachtigallen Kórus, a Landesrat Harmónika Zenekara, Freunde Kapelle Ceglédbercel és a Brass Time, valamint a Rosmarein Táncegyüttes.

Számos közismert előadó is koncertet ad a XX. Vecsési Káposztafeszten. A Bau-Styl Nagyszínpadán fellép majd az Alma együttes, az Irie Maffia, a Bagossy Brothers Company, a MintaPinty, Szűcs Judith, ValMar, Manuel, Queen Tribute – Hungarian Rhapsody, valamint DJ Dominique, DJ Lotters és Bárány Attila. Badár Sándor a humorával, Katus Attila pedig majd egy rögtönzött edzéssel mozgatja meg a rekeszizmokat. 

A rendezvény ideje alatt parkolni a Lanyi területén kialakított helyen lehet, de szervezők kiemelt figyelmet fordítottak a tömegközlekedésre is: a kisvonat az Emlékházhoz mindkét nap folyamatosan 10:00-17:30-ig az Epresben található játszótér melletti területről fél óránként indul. De lehetőség lesz lovaskocsikázásra is a temető melletti parkolóból, valamint bekapcsolódik a közlekedésbe egy retro busz is. A Volánbusz óránként indít majd több férőhelyes csuklósbuszt, a vecsési helyi járat pedig a megszokott útvonalon szintén óránként közlekedik a hétvégén 8 és 18 óra között.  
 
A rendezvénnyel kapcsolatban minden információ megtalálható a és a facebook.com/Vecsési Káposztafeszt oldalakon.

1 csatolt dokumentum Káposztafeszt programfüzet
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.