Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS II. kerület Önkormányzata
2022. október 27., csütörtök 12:20

Őrsi Gergely és Soproni Tamás polgármesterek közös közleménye
Az elszálló infláció és a rezsiköltségek sokak életét fogják megnehezíteni a következő hónapokban. A kerületeink lakóiét és azokét egyaránt, akik nem élnek itt ugyan, de a kerület lakóiért dolgoznak.
A karácsonyhoz az otthon melege mellett hozzátartozik utcáink díszítése, a díszkivilágítás is. Az Andrássy úton, a Teréz körúton és a Margit körúton, a VI. és a II. kerületben egyaránt. Polgármesterként sok mindenben egyetértünk. És ahogy korábban hasonlóan gondolkodott ez a két kerület a karácsonyi díszkivilágításról, úgy most is.
Csatlakozunk a főváros döntéséhez: idén nem lesznek karácsonyi fények a II. és VI. kerületi közterületeken, hiszen fontosabb, hogy meglegyen az otthonok ünnepi fénye, mint az utcáink pompája. 
Ezzel együtt alternatív megoldásokat fogunk keresni az intézményeinkkel és a lakókkal közösen, hogy kitaláljuk, mivel tehetjük színesebbé és szebbé a közterületeket az adventi időszakban.
Úgy döntöttünk, hogy II. és a VI. kerületben a díszvilágításra szánt összegből a rászorulóknak nyújtott támogatásokat emeljük, és egyszeri rezsitámogatást nyújtunk azoknak a munkatársainknak, akik nem vezető beosztásban dolgoznak, és jövedelmük alapján nehezebb helyzetbe kerülnek.
Bölcsődei dajkák, utcaseprők, szociális gondozók és ápolók, orvosi asszisztensek. Legyen nekik szép az ünnep!


Őrsi Gergely,a II. kerület polgármestere

Soproni Tamás,a VI. kerület polgármestere

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.