Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

Önkormányzati Minisztérium
2010. április 23., péntek 14:06

Ismét szavaz az ország
2010. április 25-én lesz az országgyűlési képviselők választásának
második fordulója.


A választópolgároknak ezúttal csak 57 választókerületben kell az urnákhoz járulniuk. Kizárólag ott, ahol az első forduló nem hozott eredményt. Azok, akik lakóhelyükön szavaznak, most is ugyanott adhatják le voksukat, ahol két héttel ezelőtt.

Már csak 168 egyéni jelöltre szavazhatnak, pártlistákra nem.


A vasárnap megválasztható 57 egyéni jelöltön kívül 64 mandátum sorsa a töredékszavazatok alapján, bonyolult számításokat követően – az úgynevezett kompenzációs listán – kerül kiadásra.


A választás második fordulója abban az esetben érvényes, ha a választásra jogosultak több mint 25%-a megjelenik a szavazáson.
Az a jelölt nyer, aki most vasárnap a legtöbb szavazatot kapja.


Az 57 választókerület 3150 szavazóköre – hasonlóan az első fordulóhoz – reggel 6.00 órakor nyit, és várhatóan 19.00 órakor bezár.


Az érintett szavazópolgárok értesítést kaptak, és hirdetmény útján is tájékoztatták őket.


A szavazás módja változatlan: a választópolgárok most is tollal, a jelölt neve melletti karikába tett egymást metsző két vonallal adhatják le voksukat.


A szavazáshoz most is szükséges a személyazonosságot és a lakcímet igazoló okmány.


Az első fordulót megelőzően kiadott jegyzői igazolással ezúttal is mód van máshol szavazni.
Az előzetes adatok alapján az igazolással szavazók az első fordulónál kevesebben, legfeljebb 18 ezren lehetnek.


Az első forduló tapasztalati alapján, előfordulhat, hogy néhány szavazókörben elhúzódik a voksolás, de várhatóan 21.00–22.00 óra tájban már magas feldolgozottságú – 95-99%-os előzetes eredmény várható.


A hivatalos végeredmény – a jogorvoslati határidők leteltével – 2010. május első felében várható.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.