Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

MEGYER KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2010. április 26., hétfő 07:59

A magyar River Cottage: Megyer
Első díjat nyert a legkisebb magyar falu, a Veszprém megyei Megyer pénteken, a csehországi Brnóban, az „Emberekről az emberekkel” című nemzetközi megmérettetésen. A "visegrádi négyek" versenyének zsűritagja volt Göncz Kinga korábbi külügyminiszter is.   
Az önkormányzatok, önkormányzati többcélú társulások, kistérségi szövetségek számára meghirdetett, közösségi részvételen alapuló és non-profit szervezetek bevonásával megvalósuló sikeres partnerségi projektek bemutatására indított pályázat hazai győztese  a legkisebb önálló hazai település, Megyer volt.
A pénteki eredményhirdetésen is Megyer vihette el a pálmát mint a térség legjobbjaként megválasztott település.


Mit jelent a díj?

A díj célja volt a közösségi részvételen alapuló helyi fejlesztő tevékenység elismerése, a legjobb projektek jutalmazása.
A közigazgatás és a civil szféra figyelmének felhívása az
együttműködés fontosságára. A közigazgatás és a civil szféra közötti együttműködés elősegítése, hatékonyságának fokozása helyi szinten. Emellett olyan programok bemutatása, melyek jó példát adnak a helyi részvétel erősítésére, a helyi lakosság helyi programokba való bevonására. Azokat az önkormányzatokat a díjazták, amelyek fontosnak
tartják a közösség részvételét a döntéshozatal folyamatában.
Megyer a " Közkert” programmal nyert. A Megyerért Egyesület és az önkormányzat bevonta a falu lakóit , hogy egy minta háztájit hozzanak létre, hasonlóan az angol Landshare programhoz.
A Landshare, (körülbelül: osztozz meg a földön) programmal a hazai közönség elsősorban a Spektrum TV-n vetített River Cottage sorozat révén ismerkedhetett meg.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat
HOZZÁSZÓLÁSOK

Gratulálok Kristóf! Csak idő kérdése volt, hogy ide eljussál. Hajrá!
2010. 04. 26. 14:23


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.