Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 16. kedd
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS II. kerület Önkormányzata
2023. február 26., vasárnap 08:21

Nevezzük el névtelen közterületeinket nőkről, akikre büszkék vagyunk! Közterületek nőnapi névadója 2023
Utcáink és közterületeink elnevezése sok esetben hordozhat fontos ismeretet. Helytörténetünk, kultúrtörténetünk vagy éppen tudománytörténetünk olyan szereplőinek állíthatnak emléket, akik példaként állnak előttünk, és akikre joggal vagyunk büszkék.
Két éve, az első nőnapi névadó idején az volt a célunk, hogy javítsunk azon a budapesti arányon, mely szerint a valós személyek neveit viselő utcanevek kb. 89 százalékát férfiakról és 11 százalékát nőkről nevezték el. 
Továbbra is célunk, hogy ezen az arányon változtassunk, és a kerületben további - eddig névtelen - közterületeket nevezzünk el olyan nőkről, akikre büszkék vagyunk. 
Két éve több mint ezer javaslat érkezett hozzánk, és így gazdagodhatott kerületünk a Szabó Magda sétánnyal, a Psota Irén utcával, a Komlós Juci közzel és a Solt Ottilia térrel.
Most is számítunk javaslataikra! Az elnevezendő közterületekről minden információ megtalálható a II. kerület honlapján, ahol leadhatják javaslataikat is.  2023-ban az alábbi közterületek elnevezéséhez várjuk a javaslataikat:
1. A Vízivárosban található a 13584/1 és 13570/4 helyrajzi számú, egymásba nyíló közterület, mely a címkezelésről szóló kormányrendeletben felsorolt feltételeknek is megfelelve Budapest első - és így egyetlen – korzója lehetne.
2. A Rózsadombon található, a Bimbó útról nyíló 12840/1 és 12589/6 helyrajzi számú kis köz is elnevezésre vár. 
3. A Csatárka városrészben több kisebb közterület is található, melyek eddig nem kaptak önálló elnevezést, így ilyen a Cseppkő és a Zöldkő utca közötti 15760/4. helyrajzi számú kis park is. 
4. A Törökvész városrészben található a 11843/4. helyrajzi számú, eleddig névtelen közterület, mely a Csalán út és a Vöröstorony utca között húzódik.
Ezen közterületek egyikére sincs korábban bejegyzett házszám, sem lakóház, így senkinek nem kell az elnevezést követően okmányokat cserélni. 
Vegyenek részt önök is a közös gondolkodásban, és kérjük, küldjék el javaslataikat március 4-ig a a masodikkerulet.hu oldalon!

Őrsi Gergely polgármester

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.