Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ)
2010. április 26., hétfő 15:58

Erős önkormányzatok nélkül nincs vidékfejlesztés
Dél-Alföld, ezen belül is kiemelten a Körösök völgye társadalmával, a mezővárosok, a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások, a kutatás, a vízgazdálkodás és a szlovák nemzetiségi oktatás helyzetével ismerkedett a Magyar Nemzeti Vidék Hálózat (MNVH) április 21-22-i hódmezővásárhelyi és szarvasi programján mintegy 180 polgármester, vidékfejlesztő szakember és vállalkozó.
A hódmezővásárhelyi nyitókonferencia házigazdája, Lázár János polgármester többek között azt a helyi modellt ismertette, amely a felmerülő problémák megoldása során az ott élők megtartását tekinti elsődleges céljának. Glatz Ferenc akadémikus, az MNVH elnöke kifejtette azt a meggyőződését, hogy a mezővárosok – mint Hódmezővásárhely is - büszke polgárokat teremtettek, büszke önkormányzatokkal. Ez az ötszáz éves sajátos magyarországi településtípus egy új európai modell mintája lehet.
Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, városunk polgármestere két évtizedes vezetői tapasztalatait, országjárásainak benyomásait és a MÖSZ által szervezett konferenciák tanulságait ismertetve elmondta: erős önkormányzatok nélkül nincs vidékfejlesztés, ami pedig nemzetstratégiai feladat. Példaként említette, hogy a nagyarányú autópálya építéseket nem követte a helyi gazdaság fellendülése. A helyben megválasztatott vezetők képesek az országos célok közvetítésére és megvalósítására, szögezte le. A közszolgáltatások 70 százalékát az önkormányzatok nyújtják a lakosságnak. A települések mintegy fele azonban az önhibáján kívül hátrányos települések közé tartozik, az állam által előírt feladatait nem tudja ellátni a költségvetéséből. Nem tartható fenn a végtelenségig az a gyakorlat, hogy ezek a települések állami forrás-kiegészítést kapnak. Más településeken is az állami feladatok ellátásnak normatív támogatása 50% alá süllyedt, s a hiányt saját bevételükből kell pótolniuk az önkormányzatoknak.      
Gémesi György arról is tájékoztatta a fórum résztvevőit, hogy Gödöllő két hónap múlva otthont ad a Magyar Polgármesterek 8. Világtalálkozójának. Ezen beszámolhatnak arról, hogy létrejön a Közép-Európai Regionális Területfejlesztési Szövetség, amely megfigyelői státusz elérése törekszik az Európa Tanácsban, összegyűjti a határokon átnyúló fejlesztési törekvéseket, megnevezi az ezek megvalósítására megpályázható európai uniós forrásokat. Működésével elősegítheti a nemzet gazdasági újraegyesítésének folyamatát.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.