Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ)
2010. június 27., vasárnap 11:49

Megkezdődött a VIII. Magyar Polgármesterek Világtalálkozója
Június 27-én, vasárnap reggel dr. Sólyom László köztársasági elnök és dr. Gémesi György köszöntőjével megkezdődött Gödöllőn a VIII. Magyar Polgármesterek Világtalákozója.
A Premontrei Szent Norbert Gimnázium aulájában rendezett eseményem a Kárpát-medence minden tájáról érkeztek polgármesterek, önkormányzati szakemberek.
A megjelenteket Gémesi György MÖSZ elnök, gödöllő polgármestre köszöntötte:
Tisztelettel és szeretettel köszöntök mindenkit, különös szeretettel Sólyom Lászlót, a Magyar Köztársaság elnökét. Köszöntöm Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter urat, aki a Magyar Önkormányzatok Szövetségének társelnöke is., Tálai András államtitkár urat, Nagy Zoltánt, a Gazdasági Versenyhivatal elnökét, Csabai Lászlóné polgármestert, Sepsei Tamás főigazgató helyettest az Állami Számvevőszéktől és Felcsúti Péter vezérigazgatót a Raiffeisen Bank éléről.


1996-ban, először Gödöllőn tartottuk meg az első Világtalálkozót, akkor nem kért senki bennünket. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége részéről gondoltunk arra, hogy próbáljunk meg egy olyan fórumot teremteni, önkormányzati szinten, ami határon túlról és innen összeköti a polgármestereket. Túl a testvérvárosi és az érzelmi kapcsolatokon,valamilyen formában igyekezzünk konzultálni a közös dolgainkról, a kapcsokat erősebbre fűzni. Próbáljuk meg minél több szakmai témával segíteni a mindennapi munkát.
Azóta minden második esztendőben találkozunk és igyekszünk ezt a küldetést megtartani.
Ebben az esztendőben nem tudtunk mindenkit meghívni a Kárpát-medencéből, mert a lehetőségeink korlátozottak, de azt hiszem, így is nagyon komoly szakmai munkát tudunk végezni, és be fogjuk tölteni a Világtalálkozó üzenetét. Sokat dolgoztunk rajta, hogy a találkozó minden percét ki tudjuk használni, és ezért, ebben az esztendőben a Magyar Szabadság Napja a Világtalálkozó részévé vált.
Ez a XX. alkalommal megrendezett Magyar Szabadság Napja. Nyilván tudják, hogy 1991. június végén mentek ki a szovjet csapatok Magyarország területéről, és akkor itt Gödöllőn mi, első alkalommal úgy gondoltuk, valamilyen formában egy méltóságteljes ünnepséget szervezünk. Meg is szerveztük június végén, és azóta minden esztendő utolsó hétvégéjén rendezzük meg a Magyar Szabadság Napját. 2000-ben az Országgyűlés törvényt alkotott erről, és a Magyar Szabadság Napját nemzeti emléknappá nyilvánította.


A pontos dátum, június 19. Sokan talán még emlékeznek rá, először bejelentették, hogy június 30-án mennek el a csapatok, azután 19-én meglepődve tapasztalhattuk, hogy elhagyták Magyarország területét. Idegen, megszálló csapatok azóta nincsenek  Magyarországon.
Minden évben a kultúra értékeivel - nem transzparensekkel, politikai beszédekkel, vurslival és virslivel - emlékezünkl.
Felkészültünk a mai estére is, és szeretettel várok mindenkit este 9-kor a gödöllői Alsóparkba, a megújult Világfánál.


Két kísérő rendezvénye van a találkozónak, az egyik egy kiállítás, ahol olyan cégek és társaságok kiállítása, akik az önkormányzatok üzemeltetését segíthetik, és támogatták a találkozót. A másik kiállításon 50 képet láthatnak, a Nemzeti Együvé Tartozás Alapítvány „Nekem szülőhazán e föld „ című pályázatára a múlt évben beérkezett fotókból.


Fontos hogy legyenek ilyen találkozók.  Mert csak akkor tudunk igazán megmaradni azzal a felelősséggel, amivel minket felruháztak a településeinken, ha egymásba kapaszkodunk. Legyen ez a Világtalálkozó az üzenete.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.