Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége
2010. október 13., szerda 16:12

ÖNkormányzat: érdemes olvasni! Egyik legfontosabb hír az 576
Húszévesek az önkormányzatok. Ebből az alkalomból az ÖNkormányzat című folyóirat szerkesztői nyolc kérdésből álló kérdőívet küldtek ki azoknak a polgármestereknek, akik 1990 óta településük szolgálatában állnak és tagjai a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének. A folyóirat főszerkesztője a kapott válaszok alapján idézte fel a „hőskort”, az önkormányzatok rendszerváltó hangulatát, képet alkotva az elmúlt húsz évről, amelynek megítélésében ma már nagyon is megoszlanak a vélemények. Egy kérdésben viszont mindnyájan egyetértettek: nem bánták meg, hogy húsz éven át tették a dolgukat, hittek abban, hogy településük sorsa jobbra fordul.

Egyik legfontosabb hír az 576      
1990. szeptember utolsó napján tartották az első szabad önkormányzati választások első fordulóját. Ekkor a 10 ezer lakos feletti településeken még a képviselő-testület választotta meg a polgármestert saját tagjai sorából. Ezt a választási megoldást az indokolta, hogy lehetőség szerint a nagyobb lakosságszámú városokban garantálva legyen a működőképesség, vagyis a polgármester és a képviselő-testület többsége biztosan együtt tudjon működni egymással. Zongor Gábor írásában a bűvös 576-os számot elemzi. Hogy mi az? Érdemes elolvasni.

20 éve polgármesterek
A szó szoros értelmében embert próbáló feladat elérni, hogy valakit megválasszanak települése polgármesterének. Ennél csak az nehezebb, hogy megtartsa székét. A legnagyobb elismerés azonban azokat illeti, akiket 1990-ben településük lakossága alkalmasnak tartott a polgármesterségre, s máig töretlen a bizalma irántuk. Hogy mi a hosszú polgármesteri élet titka? Bizonyosan nagy szerepet játszik benne a teljesítmény, de aligha csak ez számít. Az újraválasztásnak a teljesítménnyel minden bizonnyal egyenrangú feltétele: az emberi minőség, a hitelesség, a közbizalom. A végigszolgáló polgármestereket – köztük a leköszönt főpolgármestert – a TÖOSZ elnöksége október 19-én ünnepélyes keretek között emléklappal köszönti, a folyóiratban olvasható mind a 282 polgármester neve.

Szolgáltam Nyékládházát
Ezúttal Galuska László, Nyékládháza leköszönő polgármestere az ÖNkormányzat címlaphőse, aki a beszélgetés egyik helyszínéül a nyéki hegyet választotta. Az ország egyik „legrégebbi” településvezetője huszonhét éven át, 1983 óta irányította Nyékládházát. 

Közösségek együttműködése
A vidék – mint feltételrendszer – valóságos élettér az ember számára, annak képzettségétől, nemétől, származásától függetlenül. A kérdés csupán az, hogy ennek az élettérnek az objektív adottságaiból mint szubjektum mit, mennyit és mikor tud a maga javára hasznosítani – írja Mészáros István, a Magyar LEADER Szövetség elnöke.

Negyven tréner
A TÖOSZ és norvég testvérszervezete, a KS (Norvég Helyi és Regionális Önkormányzatok Szövetsége) együttműködéséből megszületett a Képviselők Képzése elnevezésű program, amelyet a Polgármester Akadémiához hasonlóan az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok támogatnak. Sabján Katalin, a TÖOSZ nemzetközi titkára a Képviselők Képzése Programhoz (KKP) fölkért trénerek közül kérdezett meg néhányat korábbi képzési tapasztalataikról, s a KKP-hoz kapcsolódó elképzeléseikről, azzal a céllal, hogy fölkeltsük az önkormányzatok érdeklődését a képzés iránt. Negyven válogatott, kiképzett és felkészült trénerből álló csapat tagjai vezetik majd a testületek tréningjeit.

Csodák nincsenek… vagy mégis?
Látogatóban Érdi Tamásnál. Szegvári Katalin arról beszélgetett a zongoraművésszel, hogy miért fontosak számára az olyan jótékonysági koncertek, mint például a szentendrei vagy a tokaji.

Iskolai integráció, többszörös érdek
Anyagi érdeke az iskolafenntartóknak, hogy bevezessék az integrált oktatást: egy közgazdasági tanulmány szerint az állam és az önkormányzat 15-19 millió forintot takaríthat meg egy hátrányos helyzetű diákon a középiskola befejezéséig, ha egyenlő esélyeket teremt számára az iskolában. A deszegregációt megvalósító fenntartók nemcsak spórolnak az oktatás ésszerűsítésével, hanem új forrásokhoz is juthatnak. Ács egyik iskolájában évek óta jól működik az integrált oktatás.

Zenész volt, zenész lesz
Egy korábbi lapszámunkban arra kértük a polgármestereket, hogy írják meg, hogy mit csinálnának legszívesebben a szabadidejükben. Lantos Sándor, Karancsalja polgármestere is jelentkezett, mondván, hogy újra sok lesz a szabadideje, mert nem indul a választáson. Korábban zenész volt és zenész lesz újra. Beszélt az elmúl évekről, azokról az élményekről, amelyekre szívesen gondol majd, például: hogy sehol sem volt még a képviselői, az alpolgármesteri, majd a legfőbb faluvezetői tisztség, amikor ő már feltámasztotta évtizedes tetszhalott állapotából a helyi labdarúgást. ..

Ízelítőül ennyit, a többi írást is érdemes elolvasni. (www.toosz.hu)

                                                                                               
                                            Csiky Ildikó, az ÖNkormányzat főszerkesztője
 
 
 
 


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.