Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ)
2010. november 16., kedd 14:40

A MÖSZ várja a Kormány Önkormányzatok Érdekegyeztető Fórumának Összehívását
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége megérti a kormány pénzügyi nehézségeit, különösen a kötelezően tartandó 3 százalékos költségvetési hiányt illetően. Ugyanakkor sajnálattal állapítja meg, hogy a Bajnai kormány által jóváhagyott 2010-es költségvetéshez képest csökkent az állami szerepvállalás az önkormányzati feladatok finanszírozásában.
 
A MÖSZ emlékezteti a parlamenti döntéshozókat, akik között nagy számban vannak jelen gyakorló polgármesterek, hogy már a 2010-es költségvetés is az ellehetetlenülés szélére sodorta a magyar településeket.
 
A MÖSZ közgyűlése kéri a kormányt, hogy az önkormányzatok finanszírozása minimum a 2010-es reálértékben történjen, amihez, mintegy 40 milliárd forint többlet támogatás szükséges a beterjesztett költségvetéshez képest.
 
A MÖSZ felhívja a kormány figyelmét, hogy mielőbb kezdje meg - az önkormányzati törvényben rögzítetteknek megfelelően – az országos önkormányzati érdekszövetségekkel a 2011-es  költségvetéssel kapcsolatos érdemi egyeztetést.
 
Dr. Gémesi György
MÖSZ elnök
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.