Önkormányzati sajtószolgálat MTI - hírügynökség
2023. november 29. szerda
Hírek témák szerint
Az MTI által üzemeltetett Önkormányzati Sajtószolgálat (ÖS) önkormányzati portál, amely az összes magyarországi település önkormányzatának, továbbá a megyei, a fővárosi és kerületi önkormányzatoknak, az önkormányzatok országos és fővárosi érdekvédelmi szervezeteinek, az Önkormányzati Minisztériumnak a híreit, közleményeit jelenteti meg. A honlapon megjelenő tartalom – az ÖS-re történő forráshivatkozással – szabadon felhasználható az érdeklődő magánszemélyek, újságírók, médiumok, hivatalos és civil szervezetek, illetve az önkormányzatok számára.

Az ÖS webcíme honlapokon hivatkozásként szabadon elhelyezhető. (Logo letöltése)

Az ÖS a beadott anyagokat szerkesztői változtatás nélkül teszi közzé. A közlemény tartalmáért minden esetben a beadó a felelős. Az ÖS honlap szerkezete és grafikai-tipográfiai megjelenése jogvédett.

© Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.

Hírek
AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2023. november 12., vasárnap 13:10

Séta az esőben és jó hangulatban
Közösségépítés, a lakóhelyhez kötődés erősítése,  a mozgás, az egészséges életmód is fontos szerepet játszott a Csékúti Baráti Kör november 10-én tartott városismereti sétáján. Az időjárás ugyan nem volt kegyes hozzájuk, reggel óta hol esett, hol szakadt ...


Tovább »
AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2023. november 11., szombat 22:17

Közösségépítés a modernség jegyében
A Modern Ajka programsorozat jegyében tartotta a Márton napi batyus bált a Csékúti Hegyért Egyesület november 11-én a padragkúti művelődési házban. Mészáros László elnöktől megtudtuk, hogy a város minden részéről érkeztek vendégek, civil szervezetek tagja...


Tovább »
BUDAPEST FŐVÁROS XI. kerület - Újbuda Önkormányzata
2023. november 11., szombat 14:30

Egyedülálló egészségügyi létesítményt adott át Újbuda Önkormányzata
A cukorbetegség diagnosztikáját, kezelését biztosítja az az egészségügyi intézmény, amelyet Újbuda Önkormányzata önerőből hozott létre a kerületben. A Diabétesz Központ vagy más néven ’Felnőtt és gyermek anyagcsere és diabetológia centrum’ páciensei életm...


Tovább »
BUDAPEST FŐVÁROS II. kerület Önkormányzata
2023. november 10., péntek 15:38

Újabb közösségi térrel bővül a Margit-negyed
Újabb közösségi térrel bővül a Margit-negyed, ezúttal az Új Művészet képzőművészeti folyóirat által életre hívott Szerkesztőseget köszöntjük! 
A Szerkesztőség egy új, multifunkcionális találkozóhely, kávézó, designbolt, kiállítótér, munkaállomás.
...


Tovább »
BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2023. november 10., péntek 14:12

BÖLCSŐDÉVEL GAZDAGODIK BALATONFÖLDVÁR
Befejeződött a bölcsőde kialakítása. A műszaki átadás átvétel megtörtént. Az épület használatba vételi engedélyt kapott. Ezt követően indul meg a működési engedély beszerzése. Az intézmény megnyitására vonatkozó jogszabály alapján a bölcsőde jövő júliusba...


Tovább »
Első « 3 4 5 6 7 8 9 10 11 » Utolsó
Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.