NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
2011. június 4., szombat 08:54 |
Már nemcsak a lelkükben magyarok |
|
Öten tettek állampolgársági esküt Nagykállóban. Ők az elsők azok közül, akik a januártól érvényes, egyszerűsített honosítási eljárás keretében kérték a magyar állampolgárságot. Ünnepélyes keretek között tettek esküt hazánk új polgárai. Összesen öten, három erdélyi és két kárpátaljai magyar kapta így vissza magyar állampolgárságát. Erdélyből, a Szilágy megyei Sarmaságról hárman is érkeztek Nagykállóba. Elmondásuk szerint: így, hogy megkapták az állampolgárságot, szorosabban érzik a kötődésüket a magyar nemzethez és az összmagyarsághoz. A magyar országgyűlés még 2010. május 26-án fogadta el a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítását, a határon túli magyarok pedig év elejétől kérvényezhették az új eljárást. Több mint 60 év után egy álom vált valóra ezen a napon. – mondta el id. Bagosi Sándor, aki Sarmaságon először kérvényezte az eljárást. Az egyszerűsített honosítási eljárás záróakkordjaként Juhász Zoltán, Nagykálló Város polgármesterétől vehették át a honosítási okiratokat a most állampolgárságot szerzett magyarok. Hazánk új polgárai számára ezzel a nappal végképp lezárult az az időszak, amikor csak a lelkükben tartozhattak a magyar nemzethez.
Borsy Szilvia
|
|
|
|
|
|
|
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat
MTI nonprofit Zrt. 2009 © Minden jog fenntartva.
|
|