MEZŐKÖVESD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2011. augusztus 23., kedd 08:57

Látványos építkezés
Gyorsan halad a bölcsőde felújítási és bővítési munkálatai, melynek köszönhetően már állnak az intézmény új szárnyának főfalai.
Mezőkövesd Város Önkormányzata által benyújtott és megnyert”Mezőkövesd Városi Bölcsőde kapacitásbővítő fejlesztése” című ÉMOP-4.2.1-es számú pályázata révén mintegy 40%-kal megnő a bölcsőde befogadóképessége.
A Magyar Állam és az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával mintegy 122 millió forint összköltségű projekt valósulhat meg a közeljövőben városunkban.
A felújítás keretében a Bölcsőde épülete impozáns új szárnnyal egészül ki, valamint a korszerűsítés révén 4 új, modern csoportszobával bővül az intézmény. Emellett fontos, hogy a pályázat révén 5 új gondozói álláshely létesül. A beruházás  kivitelezését, a közbeszerzési eljárás nyertese, a Wiktori Kft. végzi, aki július 26-a, a munkaterület átvétele után gyors ütemben kezdte el a munkát.
„A meglévő épületben gőzerővel elkezdtük a válaszfalak, az aljzatbeton, a burkolat bontását, illetve a gépész- és elektromos alapvezetékek cseréjét. Emellett a homlokzat hőszigetelését is elkezdtük. Az új, épülő szárny esetében elvégeztük az alapozási munkákat, s jelenleg a főfalazás munkálatai folynak. A héten kialakítjuk a zárókoszorút, illetve elkezdjük a tetőszerkezet építését. A meglévő épületben a gépészeti, vezetékezési munkálatok után elkezdjük a hideg-burkolást, a betonozást és szigetelést.”– vázolta fel az érintett területen zajló építkezés menetét Fekete Attila építésvezető.
A bölcsőde régi épületének felújítási munkálatait szeptember 17-ig kell befejeznie a kivitelező cégnek.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.