DÉVAVÁNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2011. november 7., hétfő 10:34

Uniós forrásból készült el a szennyvízelvezető hálózat kiépítése Dévaványán
A közel 300 millió forintos uniós finanszírozású dévaványai szennyvízberuházás megvalósításának legutolsó üteme is véget ért.
A dévaványai önkormányzat 2009 októberében pályázatot nyújtott be a Környezet és Energia Operatív Program keretében kiírásra kerülő Szennyvízhálózat kiépítése című felhívásra, melyet a Közreműködő Szervezet pozitív elbírálásban részesített. A szennyvízberuházás 85 százalékos támogatással közel 350 millió forintból valósulhatott meg.

A közbeszerzési eljárás során nyertes kivitelező cég már befejezte a munkát, „levonult” a településről, megtörtént a műszaki átadás, már csak az azt követő adminisztrációs feladatok vannak hátra a projekt zárásáig. A projekt megvalósításának összes költsége csaknem 347 millió forint, amelyből az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott vissza nem térítendő támogatás összege mintegy 295 millió forintra tehető. A fennmaradó összeg 50%-át az önkormányzat saját forrásból a másik felét pedig az Európai Unió Önerő Alapjának támogatásából biztosítja. A beruházás célja az volt, hogy a szennyvízkezeléssel nem rendelkező, a több mint 1000 lakosú településrészen korszerű szennyvízelvezető-hálózat épüljön ki.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.