FEJÉR VÁRMEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
2012. január 26., csütörtök 13:56

Először ült össze az új feladatkörében eljáró megyegyűlés
Ez évi első ülését tartotta ma a Fejér Megyei Közgyűlés. A közgyűlési döntésekről sajtótájékoztatón számolt be Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke.

„Nem sok napirendi ponttal, de annál fontosabb kérdésekről szavaztak a képviselők.  A Fejér Megyei Önkormányzatnak 2012. január elsejével megváltoztak a feladatai. Azok a kollégák, akik eddig az intézményi feladatellátást segítették munkájukkal, azt a Fejér Megyei Kormányhivatal égisze alatt működő, Megyei Intézményfenntartó Központnál folytatják. Ehhez volt szükség a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítására, ill. ezzel összefüggésben az önkormányzati hivatal ügyrendjének jóváhagyása, és az alapító okirat elfogadására.  A Fejér Megyei Önkormányzat Hivatala huszonöt munkatárssal látja el az új feladatkörét és készíti elő a közgyűlés döntéseit és hajtja végre az általa meghozott döntéseket.” 

A megyei közgyűlés – új feladatköréből adódóan, a december 31-én megszűnt Regionális Fejlesztési Tanács (RFT) jogutódjaként – Martonvásár önkormányzatának a Közép-dunántúli Operatív Programhoz (KÖZOP) benyújtandó pályázathoz támogató nyilatkozat kiadásáról döntött. A településrendezéssel, területfejlesztéssel kapcsolatosan további napirendekben foglalkozott a testület Balatonvilágos, Kápolnásnyék és Sárszentmihály települések rendezési tervei módosításának véleményezésével. Foglalkozott a Közgyűlés a megszűnt RFT jogutódlásával kapcsolatos feladatokkal, valamint határozatot fogadott el az új feladatokra történő felkészülésről. Vargha Tamás tájékoztatása szerint, a megyében mintegy hatszáz, már folyamatban lévő pályázat ügyében hozhat majd döntést a Fejér Megyei Közgyűlés. „Az önkormányzat megkezdi a felkészülést a tervezéshez, hogy a 2014-2020. közötti EU-s költségvetési időszakra a Fejér megyére vonatkozó fejlesztési tervet el tudjuk készíteni” – fogalmazott a közgyűlés elnöke.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.