SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. január 29., vasárnap 21:28

30 határsértő Csongrád megye szerbiai határszakaszán
Mórahalomnál, Tiszaszigetnél és Röszkénél összesen 30 határsértőt, köztük 4 gyereket fogtak el a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség és a Készenléti Rendőrség munkatársai.
Pénteken reggel Mórahalom külterületén, a Gátsori út mellett figyeltek fel a rendőrök egy 11 fős afgán csoportra. Igazoltatásuk során kiderült, hogy három családról van szó, akik illegálisan lépték át Magyarország államhatárát. A migránsok között négyen gyermekkorúak voltak, míg egyikőjük fiatalkorú. Ellenőrzésük megállapította, hogy hárman már korábban is próbálkoztak a zöld határon, ezért velük szemben büntető-, míg társaik ellen idegenrendészeti eljárás indult.
Pénteken este szintén Mórahalom külterületén négy koszovói állampolgárt állítottak elő a határrendészek. Nem sokkal később, de már szombaton hajnalban 9 határsértőt fogtak el Tiszasziget külterületén. Utóbbi csoport hat tagja Afganisztánból, míg hárman Pakisztánból érkeztek. Ugyanott néhány órával később újabb 5 afgán került rendőrkézre, közülük hárman még fiatalkorúak.
Ma reggel Röszke külterületén a stabil hőkamera jelzésére egy mauritániai állampolgárt állítottak elő az egyenruhások, aki szintén már sokadjára próbálkozott illegálisan Magyarország területére jutni.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.