KECSKEMÉT MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. február 17., péntek 11:00

Kecskemét idei első közgyűlésének fontosabb döntései
Elfogadta Kecskemét közgyűlése a város idei költségvetését, döntött a Kecskemét-Városföld között megépülő kerékpárútra vonatkozó konzorciumi szerződésről, és megismerte azokat az eredményeket, amelyek a gazdaságösztönző adópolitika sikerességét igazolják.
Napirend előtt dr. Zombor Gábor polgármester oklevelet adott át Mikulás Ferencnek abból az alkalomból, hogy az általa vezetett Kecskeméti Rajzfilmstúdió Magyar Örökség-díjat kapott a Magyar Népmesék rajzfilmsorozat megvalósításáért, a magyar irodalom animációs filmen történő népszerűsítéséért.
Az önkormányzat szintén köszönetét fejezte ki a Zeneművészeti Szakközépiskola fennállásának 30. évfordulóját ünneplő Kodály Iskolának. A szakközépiskola országosan elismert intézmény, amely szervesen illeszkedik a szintén Magyar Örökség-díjas Kodály Iskola munkájába. Az oklevelet Ladics Tamásné művészeti vezető vette át.
Szintén oklevelet kaptak a Bányai gimnázium diákjai és tanárai abból az alkalomból, hogy a MOL középiskolásoknak meghirdetett nemzetközi természettudományi versenyen 979 résztvevő csapat közül az 1. és az 5. helyezést érték el. Az első helyezett csapat tagjai: Barna Zsombor, Kiss Ádám és Szabó Benedek, az ötödik helyezett csapat tagjai: Bulla Gréta, Frecska Lilla és Móczár Dávid. Felkészítő tanárok: Bakk János, Kiss Róbert és Korsósné Jávorka Zsuzsanna.

A közgyűlés keretében meghozott legfontosabb döntések:    
Elfogadták Kecskemét 2012-es költségvetését
Elfogadta a közgyűlés Kecskemét idei költségvetését, amelynek főösszege 31.645.629 ezer forint. A költségvetés mintegy 279 millió forint működési többletet tartalmaz, az önkormányzat hitelállománya pedig 2012-ben 588 millió forinttal csökken. A fejlesztések hatására 2011-hez képest várhatóan 1,8 milliárd forinttal nő az iparűzési adóból származó bevétel, amely nem csak az adósságszolgálat éves kiadásaira nyújt fedezetet, hanem mozgásteret is biztosít az önkormányzat számára.
A pályázati és fejlesztési tartalék 887,5 millió forint, városfejlesztési feladatokra 2,8 milliárd, közműfejlesztésre 947 millió, városüzemeltetésre 1,7 milliárd forintot fordít az önkormányzat.
Kecskemét idei költségvetéséről elmondható, hogy a gazdálkodás minden területén szigorú és takarékos, az előre nem látható feladatokra jelentős tartalékokat tartalmaz, biztosítja a pályázati támogatásból megvalósuló beruházások eredményes befejezését. A költségvetést a grémium 15 igen, 5 nem 0 tartózkodással fogadta el.
Változik a menetrend
Több helyi autóbuszjárat menetrendje is módosul március 1-től. Az egyik változás az 5-ös buszt érinti, amelynél az óra 55 perckor induló járatok lakossági kérésre öt perccel korábban indulnak majd a Széchenyi térről. Módosul a 15D vonal reggeli járatának menetrendje is, amelynek végállomása a Daimler I. kapu helyett a Knorr Bremse megállóra változik. Egyidejűleg a reggeli járat öt perccel korábban, tehát 4.50-kor indul a hetényegyházi buszfordulóból. A 11-es járat a jövőben reggel 8-tól este 20 óráig közvetlenül az Auchan áruház előtt áll meg, ezek a járatok a 11A nevet viselik majd. Az előterjesztést a közgyűlés 20 igen, 2 nem 0 tartózkodással fogadta el.
Városi Támogatási Program, immár másodszor
 Az elmúlt évhez hasonlóan idén is lesz Kecskeméten Városi Támogatási Program (VTP), amelynek kerete 101.5 millió forint. A támogatandó programok: oktatási, kulturális, szociális, egészségügyi, ifjúsági, sport, idősügyi, környezetvédelmi, nemzetiségi, mezőgazdasági és műemlékvédelmi.
Az első, induló évhez képest idén több változás is van. Egyrészt több  rendezvény, szervezet támogatása nem a VTP keretén belül, hanem külön előirányzatként került a költségvetésbe. Másrészt a pályázat benyújtási határideje egységesen március 31. Változás az is, hogy a nevesített programok előirányzatai között biztosított az átjárhatóság, ami azt jelenti, hogy ha egy adott program keretösszegét nem osztják fel teljes egészében, akkor a fennmaradó összeggel egy másik program előirányzata növelhető. Változatlan az a cél, hogy az elbírálásnál a civil szervezetek által ellátott feladatok elsőbbséget élveznek. A pályázatok támogatásáról az illetékes bizottságok javaslatának figyelembe vételével a polgármester dönt. Az elbírálást követően a támogatások folyósítása ütemezetten történik. Az előterjesztést a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.
Sikeresek voltak a gazdaságösztönző intézkedések
Az önkormányzat munkahelyteremtésre irányuló, gazdaságösztönző politikájának eredményeiről olvashatott előterjesztést a közgyűlés. A téma tárgyalásánál jelen voltak és felszólaltak: Lepsényi István, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. vezérigazgatója, dr. Nagy Zoltán, a Phoenix Mecano ügyvezető igazgatója és Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Egyebek között elmondták: a cégek jól érzik magukat Kecskeméten, hiszen egy vállalat számára akkor ideális a környezet, ha az biztos, kiszámítható, megfizethetőek az adók és fejlődik az infrastruktúra. 5-8 évvel ezelőtt még alig találtak megfelelő munkaerőt a városban, ám annak az összefogásnak köszönhetően, amely ez irányban kialakult az önkormányzat, a gazdasági szféra szereplői és a kamara között, mostanra megteremtődtek a minőségi munkaerő-kínálat feltételei. A duális képzés bevezetésével Kecskemét országosan is példát mutatott.  A jelenlévők emlékeztek arra is: annak idején, 2007-ben kezdődött az együttgondolkodás annak érdekében, hogy elinduljanak a gazdaságösztönző intézkedések.
Dr. Zombor Gábor polgármester elmondta: az előterjesztés négy év  történéseit, tapasztalatait foglalja össze. Ez időszak alatt – a válság közepette – Kecskeméten 4000 új munkahely jött létre és a gazdasági szereplők több százmilliárd forint értékű fejlesztést végeztek a városban.
Az anyagban szerepel: az elmúlt négy év történései, fejlesztései azt igazolják, hogy Kecskemét biztos talajt jelent a már működő, vagy új beruházást indító vállalkozások számára.
Kecskemét közgyűlése 2007-ben döntött arról, hogy a város gazdasági életének fejlesztése érdekében, a megyei jogú városok közül elsőként, gazdaságösztönző adópolitikát vezet be a helyi iparűzési adó mértékének fokozatos csökkentésével. Mostanra megmutatkozik, hogy a vállalkozások a náluk maradó többletforrást K+F tevékenységre, innovációra, szakképzésre, fejlesztésre fordítják. 
2008-2011 között 106 vállalkozói építési beruházás volt a városban, a tendencia pedig folytatódik. A közeljövőben 54 olyan beruházás kezdődik el, amely már építési engedéllyel rendelkezik, és további 27 beruházás van az engedélyezés fázisában.
A Mercedes mellett 2008 óta több ipari üzem kezdte meg tevékenységét Kecskeméten, a már régóta sikeresen működő kecskeméti vállalatok pedig több milliárd forint értékben fejlesztettek. Az előterjesztés példaként említi a Duvenbeck Immo Kft.-t, amely logisztikai központot létesített, és összesen három ütemben logisztikai parkot hoz létre 300 embernek adva munkát. A Gali Hungary Kft. szintén logisztikai célú telephelye 250 főt foglalkoztat majd. Kecskemét egyik legmeghatározóbb gazdasági szereplője a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. tavalyi jelentős fejlesztése után idén újabb, 2,1 milliárdos beruházásba kezd.
A Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. idén február 2-án vásárolta meg az önkormányzattól azt a déli iparterületen fekvő ingatlant, ahol modern üzemcsarnokot és azt kiszolgáló gyártó, adminisztrációs és K+F tevékenység folytatására alkalmas létesítményeket valósít meg.
Az önkormányzat tevékenységének középpontjában a foglalkoztathatóság javítása, a munkaerő-kereslet és –kínálat összehangolása áll. Ennek érdekében teremtette meg a minőségi, keresletvezérelt, gyakorlatorientált duális szakképzési rendszer alapjait, majd a 2011/12-es tanévtől – az országban elsőként Kecskeméten - duális, gyakorlatorientált képzési elvek szerinti középfokú, iskolarendszerű szakképzést vezetett be.
A város folyamatosan együttműködik a Kecskeméti Főiskolával, ahol ősztől szintén beindul a duális képzés. A főiskola és a Kreatív Tudásközpont Közalapítványon keresztül az önkormányzat is alapítója az Alföldi Iparfejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft-nek (AIPA Kft.), amelynek létrejöttét a Mercedes gyár alapítása tette szükségessé. Az AIPA Kft. feladata, hogy koordinálja a térségi gazdaságfejlesztési programot.
Az előterjesztés kitér a lakásszektor kérdésére is, hangsúlyozva: a gazdaság fejlődésének egyik fontos kritériuma a megfelelő lakhatás biztosítása. A Magyar Progresszív Intézet felmérése szerint  Kecskemét negyedik helyen áll a legtöbb új lakást építő önkormányzatok sorában, miközben Budapesten 40 százalékkal, országosan 38 százalékkal esett vissza a lakásépítés.
Az anyag részletezi az energiatakarékosság és energiahatékonyság érdekében megtett lépéseket, amelyeket pályázati támogatással valósított meg a Termostar Kft. és a Bácsvíz Zrt. Mellette említi az összesen 135 milliárd forint értékű közlekedésfejlesztési pályázatokat,   
a már megvalósult közútfejlesztéseket - Nyugati elkerülő út, Csalánosi út,  új körforgalmi csomópontok – és az új kerékpárutakat.
A turizmus kapcsán megtudhatjuk: a vendégéjszakák száma 88 ezerről közel 140 ezerre, a vendégek átlagos tartózkodási ideje 1,9 napról 2,5 napra növekedett.
Az előterjesztést a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.
Konzorciumi megállapodás a Kecskemét-Városföld kerékpárútra
A közgyűlés felhatalmazta dr. Zombor Gábor polgármestert, hogy aláírja a „Kecskemét város térségi kerékpárút-hálózat fejlesztése” című projekthez kapcsolódó konzorciumi együttműködési megállapodást Városföld önkormányzatával. Mint ismeretes, a Közlekedési Operatív Program Irányító Hatósága még decemberben döntött úgy, hogy mintegy 480 millió forint támogatásban részesíti a pályázatot, amely keretében 9300 méter kerékpárút épül Kecskemét és Városföld között. A megvalósuló kerékpárút 500 méteren a Búzakalász utcáról indul majd, 900 méter hosszan érinti az 54-es utat, majd az 5-ös főúton halad Városföldig, ahol az utolsó 150 méteres szakasz a bekötő úttal párhuzamos lesz. Az előterjesztést a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.
Komputer Klubház nehéz sorsú fiatalok részére
Zártkörű pályázatot ír ki az önkormányzat a Batthyány utca 33-37. szám alatt lévő 154 négyzetméteres üzlethelyiség bérbeadására a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány részére. A havi minimális bérleti díjat a testület bruttó 77 ezer forintban határozta meg.
Az alapítvány a helyiségben Komputer Klubházat működtetne, ahol a hátrányos helyzetű, az oktatásban sikertelen fiatalok biztonságosan és hasznosan tölthetnék el szabadidejüket. Az információs technológiák megismerésében, a kreatív és szociális készségek elsajátításában a fiatalokat képzett, önkéntes mentorok segítik majd.
Az alapítvány és az önkormányzat partnerségében megvalósuló klubház elősegítené azokat a célokat is, amelyeket a város az Ifjúsági Cselekvési Tervben megfogalmazott.
Az előterjesztést a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.
Nevében is kecskeméti
Új nevet kapott a Bács-Kiskun Megyei Művészeti Nonprofit Kft. Mint ismeretes Kecskemét önkormányzata január 1-ével átvette a Forrás Kiadót, a Zománcművészeti Alkotóműhelyt és a Nemzetközi Kerámia Stúdiót magába foglaló társaságot, amely a jövőben a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Nonprofit Kft. nevet viseli. Az előterjesztést a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.
Konzultációs fórum a területfejlesztésről
Dr. Zombor Gábor polgármestert delegálta a közgyűlés a megyei területfejlesztési konzultációs fórumba. A fórum létrehozását a módosított, január 1-tól hatályos területfejlesztésről és területrendezésről szóló törvény írta elő, meghatározva, hogy a megyei közgyűlések és a megye területén lévő megyei jogú városok területfejlesztési konzultációs fórumokat működtetnek, ahova a megyei jogú város közgyűlése egy tagot delegál. A fórum feladata állást foglalni a megyei közgyűlés területfejlesztést érintő ügyeiben. Az előterjesztést a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.
A polgármester tárgyal a KÉSZ Holding Zrt-vel
Megismerte a közgyűlés a Rudolf laktanya és a Kecskeméti Uszoda hasznosítását vizsgáló testület munkájáról szóló tájékoztatást, és felkérte dr. Zombor Gábor polgármestert, hogy az ingatlanok hasznosítására vonatkozó koncepció előkészítése érdekében tárgyalásokat folytasson a KÉSZ Holding Zrt.-vel.
Az előterjesztésben szerepel: a város korábban ötletpályázatot írt ki az ingatlanok hasznosítására, a megadott határidőig hat pályázat érkezett. Ezt követően a közgyűlés egy öttagú testületet hozott létre a hasznosítási koncepció előkészítésére.
A testület a munkája során külön tájékoztató anyagok elkészítésére kérte a három, a gazdasági megvalósíthatóság tekintetében is vállalható célokat megfogalmazó pályázót [KÉSZ Holding Zrt.; KINCSEM KLASZTERMANAGEMENT Kft.; Göbölyös Alexander, Bulyovcsity Róbert, dr. Virányi Zsolt, Thurzó Pál, Csőszi Attila, dr. Krivik Gábor]. Ezt követően értékelte a pályázók által megküldött
anyagokat, meghatározta, mely további tárgyalások lefolytatása és dokumentumok beszerzése szükséges a végleges javaslat kialakításához. Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester, a testület elnöke felkérte Vörösmarty Attila tanácsnokot, hogy a beruházások vonatkozásában tájékoztassa a testületet a sport munkacsoport álláspontjáról, továbbá egyeztessen a szakszövetségekkel.
Az ingatlanok hasznosítására vonatkozó végleges koncepció kialakításához szükséges tárgyalásokat a polgármester a legkomolyabb ajánlatot benyújtó beruházóval, azaz a KÉSZ Holding Zrt.-vel folytatja le. A KÉSZ Holding Zrt. anyagából egyébként megtudhattuk, hogy a nettó mintegy 8,5 milliárdos elképzelés mögött komoly megfontolásokés végiggondolt üzleti elképzelések húzódnak. A projekt egy olyan jelentős országos sportinfrastruktúra komplexumot kíván létrehozni, amely a helyi sportélet infrastrukturális feltételeinek teljessé tételén és korszerűsítésén túl, az utánpótlás-nevelésben, felkészítésben,valamint a nagy hazai és nemzetközi sportversenyek rendezésében az ország egyik fontos bázisává válhat. A sportpark beruházás a fentieken túl hozzájárulna a térség kapcsolódó szállodai, vendéglátó és egészségügyi beruházásainak kihasználtságához. A társaság általjavasolt beruházás építészeti kialakítása és karaktere kiemelten tekintettel van a műemlék épületek megtartására, a terület zöldfelületi rehabilitációjára. A projektben a köz- és magánszféra együttműködésében történő megvalósítását javasolja. Az ingatlan az önkormányzat tulajdonában maradna, a fejlesztési társaság pedig díjat fizetne. A létesítmények fenntartása és üzemeltetése a KÉSZ elképzelései és álláspontja szerint nem érintené az önkormányzat gazdálkodását.
Az előterjesztést a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.
Kecskemét is tagja lesz a Városok, Falvak Szövetsége Kulturális Régió Egyesületnek
Belép Kecskemét a Városok, Falvak Szövetsége Kulturális Régió Egyesületbe – döntött a grémium. Az egyesület célja és feladata egy olyan kulturális régió létrehozása, amely az uniós intézményrendszerben elismert, és határokon átnyúló kapcsolatrendszert foglal magába, romániai, ukrajnai és szlovákiai települések bevonásával.
A belépéssel Kecskemét tovább növelheti a már meglévő kulturális és idegenforgalmi kapcsolatrendszerét. A tagság lehetőséget ad a hazai és nemzetközi fesztiválokon, gasztronómiai vásárokon és kiállításokon való megjelenésre, mellette Kecskemét naprakész információkat kaphat a rendezvényekről, eseményekről és támogatási forrásokról egyaránt.
Az előterjesztést a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.
Pályázatok két intézmény vezetésére
Két intézmény esetében döntött a testület arról, hogy pályázatot ír ki a vezetői feladatok ellátására. Egyik a Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola, ahol a korábbi intézményvezető nyugdíjba vonult. A közgyűlés döntött arról, hogy a beérkező pályázatok véleményezésére Papp Zsoltot, a Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola igazgatóját, Lóczi Lászlót, a Corvina Óvoda és Általános Iskola igazgatóját, valamint Kőváriné Kiss Katalint, a Kálmán Lajos Óvoda, Általános Iskola és Művelődési Ház Egyetértés utcai Óvodájának vezetőjét kéri fel.
A másik intézmény a Ciróka Bábszínház, ahol az igazgató megbízása július végén lejár. A pályázatokat szakmai bizottság véleményezi majd, amelybe a vonatkozó törvény szerint a Színházművészeti Bizottság négy tagot, a miniszter, a bábszínház közalkalmazotti tanácsa és a reprezentatív szakszervezet egy-egy tagot, a közgyűlés pedig két képviselőt delegál. A grémium döntése szerint a szakmai bizottságban a közgyűlés részéről Leviczky Cirill és dr. Szeberényi Gyula Tamás vesz részt. Az előterjesztéseket a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.
Óvodai, iskolai beiratkozás a következő nevelési évre
Döntött a képviselő-testület a következő nevelési évre vonatkozó óvodai felvételi eljárásról. Ennek keretében a maximális csoportlétszám 20 százalékkal történő túllépését engedélyezte a Belvárosi Óvoda és Általános Iskola, a Corvina Óvoda és Általános Iskola, a Kálmán Lajos Óvoda, Általános Iskola és Művelődési Ház, a Kecskeméti Művészeti Óvoda, Általános Iskola, Középiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, valamint a Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola vonatkozásában. Az óvodai beiratkozás március 21-23 között lesz.
Szintén határozott a közgyűlés a 2012/2013-as tanévre vonatkozó beiskolázásról. A rendelkezésre álló adatok szerint ősszel 1635 kecskeméti gyermek válik tankötelessé, közülük várhatóan 365 óvodában marad. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a szülők mintegy 200 gyermeket íratnak majd nem önkormányzati fenntartású iskolába. Így a város összességében 1020 első osztályossal számol az önkormányzati iskolákban. Ez 70 gyermekkel több, mint tavaly. Ezért a Belvárosi Óvoda és Általános Iskola, valamint a Kálmán Lajos Óvoda, Általános Iskola és Művelődési Ház esetében egy-egy első osztállyal többet indítana a város. Az iskolai beiratozás március 26-án és 27-én lesz.
Az előterjesztéseket a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.
16 fiatal sportoló utazhat Koreába Összesen 16 kecskeméti sportoló ( 8 labdarúgó fiú és 8 röplabdás fiú) utazhat július 12-17 között a Koreai Köztársaságba, Deagu városába a 46. Nemzetközi Gyermek Játékokra. A közgyűlés a döntést a költségvetési és vagyongazdálkodási bizottság javaslata alapján hozta meg.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.