MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. április 5., csütörtök 15:03

Martfűn nem kell a bölcsődei intézményi gondozásért fizetni
A bölcsődei ellátáson belül, az étkeztetési költségeken túl, 2012 januárjától a gyermekek gondozásáért is állapíthat meg térítési díjat a fenntartó önkormányzat. A március 30-án megtartott rendkívüli ülésén a képviselő-testület a bölcsődei gondozás intézményi térítési díját 0 Ft/nap összegben határozta meg.


Az önkormányzati intézményekben fizetendő térítési díjak megállapításáról szóló helyi rendelet módosítását követően továbbra is „csak” az étkezésért fizetendő összeget tartalmazza a Martfűn fizetendő bölcsődei intézményi térítési díj.
A fenntartó által megállapítható ellátási (gondozás, nevelés, nappali felügyelet, a gyermekkel való foglalkozás) intézményi térítési díj legfeljebb a szolgáltatási önköltség és a normatív állami hozzájárulás különbözete lehet. Ez az összeg további többtízezer forintos havi terhet róna a bölcsődés gyermekek szüleire.
Nem kérhető a bölcsődében a gondozásért térítési díj a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermekek után, valamint a három, vagy több gyermeket nevelő családok esetében.
A tízezer lakosságszám alatti településeken, így Martfűn sem kötelező bölcsődét fenntartania az önkormányzatnak. A jövő évtől a jelenlegi ismeretek szerint a normatív állami támogatási rendszert feladatfinanszírozás váltja fel, és az önként vállalt feladatokra nem kapnak állami támogatást a települések.
A bölcsőde önkormányzati támogatása elősegíti a kisgyermekes családok letelepedését, itt maradását, és lehetőséget ad akár a GYES melletti munkavégzésre. Az intézményi gondozási díj bevezetésére vonatkozó előzetes hatásvizsgálat alapján a térítési díj esetleges bevezetése csökkentené az igénybevételt. Foglalkoztatási szempontból is fontos, hogy a lehető legnagyobb mértékben kihasznált legyen az intézmény.
- Az itt élő családokat akkor tudjuk érdemben támogatni, ha ebben az évben nem állapítunk meg térítési díjat, amely a fiatal anyák újbóli munkába állását is gátolná - hallhattuk Gonda Istvánné, a szociális, foglalkoztatási és egészségügyi bizottság vezetőjének összegzését.
- Az állami normatíván felül kifejezetten magas összeget tesz hozzá az önkormányzat a bölcsőde üzemeltetéséhez. Ezzel a döntéssel is megerősítjük azt a korábbi nézetünket, hogy nagyon jelentősen segíteni, támogatni kell a martfűi családok boldogulását - hangsúlyozta dr. Kiss Edit polgármester.

Herbály Jánosné

1 csatolt kép 1
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.