SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. június 28., csütörtök 15:49

Ki látta a balesetet és a zárkulcstolvajt?
A Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya két ügyében is szemtanúkat jelentkezését várja. Egy tolvajt és egy cserbenhagyót keresnek a rendőrök és ezért fordulnak segítségért a lakossághoz.
Az eddigi információk szerint 2012. május közepén a reggeli órákban egy ismeretlen személy a Szeged-Rókus pályaudvaron egy váltó zárkulcsát eltávolította, és ezzel a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztette. Ellene vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt nyomoz a rendőrség.
Május végén pedig segítségnyújtás elmulasztása miatt indított büntetőeljárást a Szegedi Rendőrkapitányság. A rendelkezésünkre álló információk szerint a Mátyás téren a körforgalom felől a Sárkány utca irányába közlekedett egy kerékpáros, amikor a Borbás utcai kereszteződéshez érve egy feltehetőleg piros színű Suzuki Swift típusú személyautó nem adta meg az elsőbbséget, ezzel a biciklist irányváltoztatásra kényszerítette. A kerékpáros férfi az útpatkára felhajtott és elesett. Az autó sofőrje megállás és segítségnyújtás nélkül ismeretlen irányba és helyre távozott. A biciklis a baleset következtében 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.
A rendőrség kéri azon szemtanúk jelentkezését, akik a fent említett két eseménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkeznek.
Jelentkezni a Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, a Párizsi krt. 16-22. számon vagy telefonon a 107-es, illetve a 112-es segélyhívószámok valamelyikén, valamint a 06-62-562-400/14-37, 13-48-es, valamint a 12-80-as mellékeken lehet.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.