SÜMEG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. szeptember 9., vasárnap 19:44

Tündérek és manók földjén
Nagy érdeklődés mellett nyílt meg a fiatal sümegi alkotó, Oszkai Réka keramikus kiállítása Tündérek és manók földjén címmel a művelődési központban.

A látványos tárlatra érkezőket a Peregrinus Együttes köszöntötte zenéjével, majd Láng György Géza újságíró megnyitó képpen beszélgetett Rékával. A kötetlen hangulatú méltatás mellett kiderült, hogy Oszkai Réka Sümegen, majd Kaposváron tanult, ahol már a kerámiával ismerkedett. Azonban nem elégedett meg a korsók készítésével, úgy vélte, az agyagból ennél többet is kihozhat, elkezdett hát egyedi alkotásokat, figurákat készíteni.Azóta jó néhány év eltelt, Réka fejlődése és stílusváltása nyomon követhető korábbi és mai alkotásain. Sok esetben mégis, ma is Kovács Margit munkái jutnak eszünkbe a bájos lány figurák láttán. Bár Réka ezt megtiszteltetésnek veszi, joggal büszke rá, mégis vallja, hogy szeretné már, ha ez kevésbé lenne így a harmincadik tárlatát követően. Ő más irányt szeretne követni és mintha legutóbbi munkái erre is engednének következtetni. A tündérek és manók világa ugyan szemmel láthatóan ma is nagyon vonzza, mégis, megjelennek már a komoly nőarcok is a faliképeken. Mintha belépett volna élete egy újabb korszakába. Talán annak is köszönhető ez, hogy bár báját és vidámságát, játékosságat ma is őrzi, gyermekei már kamaszodnak, kinőnek a mesék világából. Kislánya, Virág lassan már nem tündér szoborhoz állhat modellt, hanem a hölgy alakok elkészítéséhez. Hiszen a családi háttértől képtelenség elvonatkoztatni Réka esetében. Szerencsésnek mondhatja és mondja is magát, hogy férje és gyermekei, valamint testvére és szülei mellette állnak. Így vidékfejlesztő munkája mellett szabaidejének egy részét a kerámia készítésre áldozhatja. Erre szükség is van, hiszen meglehetősen kapósak a szobrai. Az ajkai tárlatra hosszú időn át készült, hogy új munkákkal rukkolhasson elő. Ahogy mondta, a műhelyben aztán megszűnik minden zavaró tényező, nem csörög a telefon, ott egy másik világ nyílik meg előtte. Ő pedig elmélyed a hosszú szoknyás lány szobrok, a tündérek, manók, kedves falidíszek, tükör keretek készítésében. Képtelen két egyformát mintázni, stílusára mégis ráismer, aki egyszer már látta kerámiáit.
A megnyitón Bábics Valériától, az intézmény igazgatójától Dsida Jenő: Töndérmenet című versét hallhatták az érdeklődők, akik még órákig beszélgettek az alkotókkal és jó borukat kínáló családtagjaikkal. Akik pedig lemaradtak a megnyitóról, a kiállítást szeptember 21-ig még láthatják.

1 csatolt kép 1
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.