BUDAKESZI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
2012. december 11., kedd 07:50 |
Határtalanul |
|
A Nagy Sándor József Gimnázium pályázata nyertes lett a Határtalanul programban.
2010. október 18-án határozott a parlament arról, hogy minden,
magyarországi közoktatásban tanuló diák jusson el egyszer a magyarlakta
területekre az állam támogatásával. Az első két évben csak az általános
iskolák és szakközépiskolák pályázhattak, az idén tavasszal viszont már a
gimnáziumoknak is lehetőségük nyílt erre.
Így
iskolánk vezetése és tantestülete úgy döntött, hogy elkészítjük a
pályázatot. Nagy örömünkre szolgált, hogy amikor nyilvánosságra hozták a
nyertes iskolák névsorát, ott találtuk a miénket is.
A gimnáziumok számára kiírt programban
az a feladat, hogy egy határon túli magyar gimnáziummal közös projektet
valósítsanak meg. Mi Kézdivásárhelyen találtunk partnerre, a Bod Péter
Tanítóképző fogadta szívesen hívásunkat a közös munkára.
A két iskola között a partnerség a
Határtalanul program felhívására jött létre. 22 éve van testvériskolai
kapcsolatunk a nagyváradi Ady Endre Líceummal, ezért jól ismerjük azt a
területet. Vágytunk arra, hogy távolabbi magyarlakta területekre is
eljussunk, hisz ott nem jártunk még, ahol egy tömbben él a magyarság,
ilyen messze a határoktól, s ennyire gazdag magyar kinccsel rendelkezik.
Ezért esett a választásunk Háromszékre, s nagy örömünkre, a Bod Péter
Tanítóképző szívesen csatlakozott hozzánk.
Az elnyert pénzből arra van
lehetőségünk, hogy 30-30 diák 3 tanár kíséretében 6 napos látogatást
tegyen a partner intézménybe. Az utazás során megismerkedünk a
környékkel, közösen gyűjtünk információkat arról. A mi projektünk célja,
hogy diákjaink közösen, a látogatások során megszerzett tudás alapján,
készítsenek egy kvízjátékot Háromszékről és Budapestről. A játék
témakörei tantárgyakhoz kapcsolódnak, ezek a történelem, földrajz,
magyar nyelv és irodalom, művészetek.
Terveink szerint közös projektünk
termékét nyilvánossá tesszük, így más iskolák számára is hozzáférhető
lesz. Játékunk két részből fog állni. Az első találkozó során a
budapesti részt készítenénk el, a második során a háromszékit. A játék
egyben és külön is játszható lesz. A budapesti részt inkább az erdélyi
iskolák tanulói hasznosíthatják jobban, bár bizonyára a magyarországi
diákok sem ismerik tökéletesen a fővárosukat, így ők is tanulhatnak
belőle. A Háromszékről szóló játék a magyarországi diákoknak lesz nagyon
hasznos. A kész játék így használható tanórákon, vagy egy kirándulás
előkészítéseként, vagy „csak” színvonalas szabadidős tevékenységként.
Baumgartner Szilvia / Budakeszi Hírmondó
|
2 csatolt kép
|
|
|
|
|
|
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat
MTI nonprofit Zrt. 2009 © Minden jog fenntartva.
|
|