HÉVÍZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2009. november 2., hétfő 09:58

Balaton-régiós statisztikai tükör - Hévíz a turizmus élmezőnyében
 
A Központi Statisztikai Hivatal balatoni üdülőkörzet idegenforgalmi adatait bemutató statisztikai tükre szerint az év első nyolc hónapjában Hévíz kereskedelmi szálláshelyein összesen 124 286 vendég szállt meg. Ezzel az adattal a zalai fürdőváros a második helyet szerezte meg a Balaton-régió településeinek versenyében. A vizsgált időszak alatt ugyanis Siófok 165.196 vendéget fogadott, ezzel a TOP 10-es lista élére került. A harmadik helyen Balatonfüred, a negyediken Zalakaros, majd Balatonszemes szerepel.

 
Hévíz állhatott viszont a képzeletbeli dobogó csúcsára a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák számát vizsgáló versengésben. A 2009. január elsejétől augusztus legvégéig tartó időszakban a 610.714 –es vendégéjszaka számával Hévízé az elsőség. Siófokon mintegy 117 ezerrel kevesebb vendégéjszakát regisztráltak, mint az Európa-hírű gyógyidegenforgalom zalai fellegvárában. Míg Hévízen közel öt nap volt a vendégek átlagos tartózkodási ideje, addig a nyár balatoni fővárosában alig három napot töltöttek csak a vendégek.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.