KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2013. április 23., kedd 08:18

Még száz új állás Komlón
Alig egy hete jelentette be a Főkefe Kft., hogy száz új álláshelyet hoz létre Komlón. Ezúttal pedig egy másik állami cég, a Kézmű Zrt. adta hírül, hogy ugyanennyi új dolgozót vesz fel, tovább csökkentve az állástalanok számát.
A konfekcióárukat és lakástextilt gyártó, fővárosi székhelyű vállalat egy éve nyitott telephelyet Komlón. A javuló üzleti eredmények és bővülő megrendelésállomány az idei évre jelentős létszámbővítést tett lehetővé: összesen száz fő állhat munkába határozatlan idejű szerződéssel, akár azonnali munkakezdéssel.
A foglalkoztatás részmunkaidőben, napi négy órában történik majd és a cég vezetői elsősorban megváltozott munkaképességűek jelentkezését várják. Minden leszázalékolt jelentkezhet, de előnyt élveznek azok, akik részt vettek komplex felülvizsgálaton és részt vesznek az azt követő rehabilitációs programban.
A lehetőség többszörösen is előnyös, hiszen helyben van és azt a korosztályt érinti, akik betegségük miatt eleve hátrányos helyzetben vannak a munkaerőpiacon és többségében már hosszú ideje kénytelenek munka nélkül élni.
A feltételeknek megfelelő regisztrált álláskeresőket a munkaügyi hivatal az önkormányzattal együttműködve értesíteni fogja, de maguk is érdeklődhetnek akár személyesen, akár a telefonos vagy elektronikus elérhetőségeken.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.