Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége
2013. április 26., péntek 10:52

Sikeres évet zárt a TÖOSZ
A TÖOSZ 2013. április 25-én Veresegyházon tartotta éves küldöttgyűlését a Szlovák-Magyar Önkormányzati Partnerségi Fórummal együtt. A szövetség legfőbb döntéshozó szerve rendezvényén több mint száz polgármester vett részt az ország valamennyi megyéjéből.


Elsőként Pásztor Béla Veresegyház polgármestere, mint házigazda köszöntötte a megjelenteket.
 
A küldöttgyűlésen Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke összegezte az elmúlt év tapasztalatait és történéseit. Beszédében kiemelt hangsúlyt kaptak az önkormányzatok életében végbement sarkalatos változások, mint például a közoktatási reform, a járási rendszer kialakítása és az önkormányzati adósságkonszolidáció. A TÖOSZ törekvései a megváltozott jogszabályi környezetben nem érvényesültek maradéktalanul. Schmidt Jenő szerint azonban a szövetség kormányzattal való együttműködése sok tekintetben eredményesebbé vált, a kormányzat a finomhangolás érdekében egyre jobban támaszkodik a legnagyobb önkormányzati szövetségre. 
 
A küldöttgyűlés elfogadta a szövetség éves beszámolóját, a 2012. évi zárszámadást, a 2013. évi költségvetést, valamint a felügyelő bizottság jelentését.
 
A küldöttgyűlés új tanácsnoki tisztségeket hozott létre és megválasztotta a TÖOSZ egészségügyi tanácsnokává Katonáné dr. Venguszt Beatrixot, Csákvár polgármesterét, kulturális tanácsnokává Hodálik Pált, Szarvas alpolgármesterét, sport tanácsnokává Kislászló Csabát, Igrici polgármesterét, szociális tanácsnokká pedig Dr. Kovács Tibort, Áporka polgármesterét.
 

A küldöttgyűlés a „finomhangolás” érdekében megfogalmazta a TÖOSZ kezdeményezéseit és elvárásait:
 
1.     A TÖOSZ üdvözli, hogy megkezdődött az önkormányzatok költségvetési helyzetének kormányzati átfogó felmérése, amely megfelelő reális alapot nyújt a szükséges korrekciók megtételére.
2.     A TÖOSZ továbbra is szükségesnek tartja elsődlegesen a községek esetében a megállapított hivatali létszám felülvizsgálatát és differenciált korrekcióját.

3.     A TÖOSZ szükségesnek tartja az önkormányzatok gyermekétkeztetési feladata finanszírozási kérdésének átfogó megoldását.

4.     A TÖOSZ a közoktatási intézményeket működtető önkormányzatok jogos igénye alapján átfogó rendezést sürget a bejáró gyermekek utáni megfelelő állami kompenzáció érdekében.

5.     A TÖOSZ egyetért az önkormányzati adósságkonszolidáció szükségességével, ugyanakkor támogatja, hogy mielőbb szülessen kormányzati támogató döntés azon önkormányzatok pozitív támogatására, amelyek nem szorultak állami segítségre.

6.     A TÖOSZ fontosnak tartja, hogy az adósságrendezés a lehető legigazságosabb legyen, ezért mindazon önkormányzatok esetében is szükségesnek tartja a pozitív állami támogatást, amelyek az átlag alatti mértékben adósodtak el.

7.     A TÖOSZ javasolja a 10%-os rezsiköltség csökkentése ügyében, hogy a rezsicsökkentést a helyi körülmények, a jelenlegi árképzés, valamint a közszolgáltató szervezetek nagyságának és területi ellátásának figyelembevételével differenciáltan állapítsák meg, annak elkerülése érdekében, hogy a közszolgáltató szervezetek esetleges veszteségei ne terheljék az önkormányzatokat.

8.     A TÖOSZ kezdeményezi, hogy a Kormány módosítsa a honvédelemről szóló törvényt, valamint annak végrehajtási rendeletét annak érdekében, hogy a polgármesterek részvétele megfelelő módon biztosított legyen a helyi védelmi bizottságokban.

9.     A TÖOSZ javasolja, hogy az önkormányzati társulásokra vonatkozó törvényi szabályozás nagyobb szabadságfokot és mozgásteret biztosítson az önkormányzatoknak.

10.  A TÖOSZ felhívja a figyelmet a köznevelés rendszerének átalakítása során kialakult bizonytalanságra, valamint veszélyekre.

11.  A TÖOSZ szorgalmazza a kistelepüléseken lévő óvodák finanszírozásának kiegészítését, valamint a működési követelmények ésszerűsítését.

12.  A TÖOSZ nem ért egyet a korábban megyei önkormányzati, majd állami fenntartású speciális feladatkörű köznevelési intézmények működtetésének március 31-i határidővel az önkormányzatok feladattá tételével. A bizonytalan mértékű működtetés költségei az érintett önkormányzatoknak nem áll rendelkezésére, így pótlólagos állami támogatás nélkül az átadásra vonatkozó döntés veszélyezteti az önkormányzatok fenntartható működését.

13.  A TÖOSZ elfogadhatatlannak tartja azt a pénzügyi kormányzati álláspontot, mely szerint az elmúlt évben, illetve években be nem fizetett gépjárműadónak az idei évben történő befizetése, behajtása esetén is az önkormányzatoknak a beszedett adó 60%-át az államnak kell átutalni. A TÖOSZ kezdeményezi a szabályozás és kormányzati elvárás felülvizsgálatát.

14.  A TÖOSZ sürgeti, hogy a 2011 októberében megtartott országos népszámlálási adatok településsoros, valamint megyei bontásban teljes körűen kerüljenek minél előbb közzétételre, annak érdekében, hogy a helyi önkormányzatok az adatokat a tervezési és stratégiaalkotási, valamint pályázati (LEADER, vidékfejlesztés, stb.) munkájuk során használni tudják.
 
A küldöttgyűlés zárásaként elismeréseket és a TÖOSZ ez évben adományozott kitüntetéseit adták át.
 
Elsőként az Európa Tanács Településvezetési Akadémia diplomáit vették át azon polgármesterek, akik eredményesen elvégezték a programot.
 
Ezt követően Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke az alábbi kitüntetéseket adta át:
 
- a TÖOSZ Tűzzománc Emléklap kitüntetést a Polgármesterek Vas Megyéért Egyesület képviseletében  Vargyai Vilmos elnök részére.
- a TÖOSZ Tűzzománc Emlékplakettje kitüntetést Dr. Dózsa György Béla, Mezőkeresztes város polgármestere, Lakatosné Sira Magdolna, Túristvándi község volt polgármestere,és Peszt Attila, Udvari község polgármestere részére.
- a TÖOSZ aranygyűrűje kitüntetést Dr. Lénártné Benei Anikó, Abasár község polgármestere, és Tompáné Balogh Mária, Beled város polgármestere részére.
 
A küldöttgyűlés dokumentumai letölthetőek a szövetség honlapjáról.

Veresegyház, 2013. április 25.

Schmidt Jenő                            Zongor Gábor
      elnök                                              főtitkár


Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.